Skip to main content
2025. április 24., Csütörtök, György névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Eger ügye

Önkormányzati tízmilliók az egri parkolóház fenntartására

Tavaly minimum 28,5 millió forintnyi önkormányzati pénz ment el az új egri parkolóház üzemeltetésére és bérlésére. Az EVAT havonta nettó 4,58 millió forintért bérli a parkolóházat, de hirdetésekre is a város pénzéből költöttek.

A piac melletti parkolóház kapcsán korábban évekig folyt a vita, miszerint a magánvállalkozás bevonásával kialakított épület fenntartása rengeteg pénzébe kerül majd az egri önkormányzatnak, így a város adófizetőinek. A furcsa megállapodás szerint a 153 férőhelyes parkolóház kivitelezéséhez a város – uniós forrásból – több mint 330 millió forintot adott az Agria Parkoló Kft.-nek, mely 426 millió forintos önerőt biztosított az így összesen közel 760 milliós parkolóház megépítéséhez. Viszont Eger az egyik önkormányzati cégén, az Evat Zrt.-n keresztül – havi nettó 4,58 millió forintért – hat éven át köteles a parkolóházat visszabérelni úgy, hogy a fenntartási költségek is a városi céget terhelik. Vagyis az Evat Zrt. hat év alatt közel 330 millió forintot fizet ki a másik cégnek úgy, hogy ezután is csak akkor kerülhet a város tulajdonába az épület, ha megvásárolja azt a szerződésben lefektetett összegért, 426,6 millió forintért. Ha ezt nem teszi, köteles újra bérbe venni a parkolóházat.

Egy közgyűlési előterjesztés szerint – amelyről csütörtökön szavaz majd a képviselő-testület – Eger 2014-ben nettó 28,5 millió forintnyi működési támogatást adott az EVAT Zrt.-nek ahhoz, hogy üzemeltesse a parkolóházat. A pénz elszámolását részletező dokumentum szerint a legnagyobb tételt a bérleti díj jelentette, de olyanokra is az EVAT-nak kellett költeni, mint az akadálymentesítés, a felvonó és a riasztó karbantartása vagy a fizetett hirdetések megjelentetése.

A parkolóház üzemeltetése az április 19-i megnyitás és december 31-e között a 28,5 millió forintnál is több lehet, ugyanis az EVAT Zrt. által leadott elszámolásban nem szerepel a novemberi és a decemberi bérleti díj, amely 9,1 millió forint. Jó lenne látni egy adatsort a parkolások számáról is…

Fotó: Egrinapok.hu

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!