Nyárra tervezik az Egerbe vezető M25-ös gyorsforgalmi út átadását – VIDEO

Finisbe értek a munkálatok.
A Modern Városok Program legjelentősebb egri érdekeltségű beruházása az épülő M25-ös 2×2 sávos gyorsforgalmi út. A TV Eger riportja szerint a munka jól halad, és az autósok – a terveknek megfelelően – várhatóan idén nyáron birtokba vehetik a teljes, az M3-as autópályától Egerig tartó mintegy 19 km-es utat.
Az Andornaktályát elkerülő részt már 2018 novembere óta használhatják az autósok. Az egriek régi álma valósul meg a beruházás befejezésével. Azzal, hogy gyorsabban juthatunk el Budapestre vagy éppen Debrecenben, nem csak a mi kényelmünket javítjuk, hanem növekszik Eger turisztikai potenciálja, többen kereshetik fel városunkat.
Politikai okokból azonban sokáig egyáltalán nem volt biztos, hogy az M25-öst végül befejezik. A 2019-es önkormányzati választási kampányban például többször utaltak arra kormánypárti politkusok, hogy csak akkor készül el az út, ha Egerben újraválasztják Habis László akkori Fidesz-KDNP-s polgármestert. A fenyegetés azonban végül kudarcot vallott, és az ellenzék közös jelöltjét, Mirkóczki Ádámot választották városvezetővé tavaly októberben.
Újra megzsarolták Egert: a kormányszóvivő szerint csak akkor lesz elkerülő út, ha győz a Fidesz
Habis László után Hollik István is egyértelművé tette: ha nem a kormánypárti jelöltekre szavaznak az egriek, ne számítsanak fejlesztésekre. Nem újdonság, hogy szinte mindenütt az országban a Fidesz burkoltan zsarolja az embereket: ha az önkormányzati választásokon, október 13-án nem a Fidesz vagy a párt által támogatott polgármester-, és képviselőjelöltekre szavaz a település lakossága, akkor a jövőben nem számíthatnak kormányzati segítségre, állami és uniós pénzből végrehajtott fejlesztésekre, építkezésekre.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!