Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
A magyarok mellett tizenhárom országból érkeztek felkészülők a 39. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamnak otthont adó szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központba, szeptember 20-án. A honvedelem.hu beszámolója szerint a háromhetes tanfolyam huszonöt résztvevője közül tizennyolcan külföldről érkeztek: Banglades, Ciprus, Egyiptom, Észtország, Georgia, Kazahsztán, Montenegró, Németország, Pakisztán, Portugália, Szlovákia, Ukrajna, valamint Zambia delegált hallgatót, míg hat felkészülő magyar. Az oktatói csoport szintén nemzetközi: érkeztek Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Ghánából, Horvátországból, Németországból és Szerbiából is instruktorok a magyarok mellé.
A hallgatók az első héten elsősorban elméleti – többek között járőrözéssel, bejelentések kivizsgálásával, információgyűjtéssel kapcsolatos – foglalkozásokon vettek részt, amelyek megfelelő alapot adtak a későbbi gyakorlati feladatok sikeres végrehajtásához. Megismerkedtekegyebek mellett az ENSZ békefenntartó tevékenységének alapjaival, a missziók megalakításának folyamatával és a békefenntartó műveletekben résztvevő különböző szervezetek feladatrendszerével, valamint felfrissítették egészségügyi ismereteiket is. A katonai megfigyelők fegyvertelen volta miatt kiemelt figyelmet kap a tárgyalástechnika és a tolmácskezelés, valamint a kulturális különbségek figyelembevétele.
A gyakorlati foglalkozások során megismerkednek az angol nyelvű rádió híradás alapjaival, a megfigyelőpont üzemeltetésének szabályaival, de részt vesznek aknaismereti foglalkozáson, komplex járőrgyakorlaton és helikopteres légi-felderítésen is. A felkészítés végén a hallgatók zárógyakorlat keretében adnak számot megszerzett tudásukról.
A járőrgyakorlatot csütörtökön az Eger melletti dombokon tartották. A heol.hu cikke szerint a felkészülőkből összeállított négy gyalogjárőr-csoportnak különböző helyzetekben kellett helytállnia csaknem húsz kilométeres táv megtétele közben. Megfigyelőpontot működtettek, információkat gyűjtöttek a helyi lakosságtól, aknarobbanásban súlyosan sérült embert láttak el, és illegális ellenőrzőponton is megpróbáltak átjutni.
A tanfolyam elvégzését követően a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek által vezetett katonai megfigyelői missziókban, vagy egyéb béketámogató művelet keretében külföldi szolgálatot teljesítsenek.