2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#egerplusz #kisasszony piac

Nem szűnik meg a Kisasszony Piac, csak kissé átalakul


Diego áruház is épül a területen

 

Tavaly év végén futótűzként terjedt a hír az érintettek körében a közkedvelt egri Kisasszony Piac megszűnéséről. A piac jelenleg valóban zárva van, de január 15-én újranyílik, igaz, kicsit megváltozva, ugyanis a területen egy Diego áruház is épül.

 

A csaknem nyolc éve működő Kisasszony Piac mára Eger egyik közkedvelt vasárnapi attrakciójává vált, rengeteg árussal és áruval, illetve látogatóval és vásárlóval. Hagyományos élelmiszer piac, bolhapiac és heti vásár, kiegészülve büfékkel, pékségekkel, kézművesekkel, sőt, évszakonként egy-egy cirkuszi héttel. Ahogy ők mondják: Minden is!

 

 

Bár a helyszűke az eddigi sokszáz férőhelyes parkolóval együtt is jellemző volt a zsúfoltabb napokon, a januárban induló építkezéssel némi változásra lehet számítani a piac életében, de az üzemeltetők igyekeznek a legtöbbet kihozni az új helyzetből is. 

 

 

Január 15-én tehát folytatódik a Kisasszony Piac története, továbbra is minden vasárnap 7-től 13 óráig várja az érdeklődő sokaságot!

 

A szervezők

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló