2024. április 19., Emma

Eger ügye

Mégsem marad el, megrendezik az idei Egri Bikavér Ünnepet

2019.11.30. 00:00

De a főbb zenei programokat törölni kell, a kormány korlátozásai továbbra sem engedik az 500 fősnél nagyobb koncertek megrendezését.

 

Az Egri Bikavér Ünnep hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a csütörtöki kormánydöntés után: hiába a korlátozó rendelkezések fenntartása, lesz XXIV. Egri Bikavér Ünnep. Mivel az 500 főt meghaladó zenei rendezvények tiltólistán maradtak, ezért a szökőkút mellett nem lesznek nagyobb koncertek, csak a Zenepavilonnál, de ott is csak a megfelelő létszámkorlátozásokkal.

 

Ha jól értjük a szervezők közleményét, akkor más elrendezéssel próbálják majd a borászok és éttermek sátrait megtervezni az Érsekkert területén, így csökkenthető az egyszerre egy helyen tartózkodó tömeg mértéke.

 

 

A közleményben egyebek közt ez áll: "A borünnepet a rendkívüli korlátozó rendelkezésekhez és a vírushelyzethez igazodva 2020. augusztus 20-23-a között a szokásos helyen, az egri Érsekkertben megrendezzük. Szakemberekkel, a városvezetéssel és a borászokkal, kiállítókkal való egyeztetés nyomán igyekszünk majd a sátrak elrendezésével olyan helyzetet teremteni, amely a lehető legbiztonságosabb a látogatók, az értük dolgozók és minden részt vevő számára".

 

A szervezők azt is írják: "Reméljük, hogy a koronavírus által okozott fokozott biztonsági intézkedések mellett ebben az évben is koccinthatunk az egri és Eger környéki szőlő- és bortermelők, illetve minden borkedvelő egészségére. Találkozunk augusztus 20-án kezdődő Egri Bikavér Ünnepen, amely így a kenyér és bor ünnepe is lesz".

 

Az egyéb részletekről az elkövetkezendő időszakban folyamatosan közölnek majd részleteket. Érdemes csatlakozni Facebook-oldalukhoz és regisztrálni az idei fesztivál Facebook-eseményére is.

 

XXIV. Egri Bikavér Ünnep (2020)

Drinks event in Eger, Hungary by Egri Bikavér Ünnep and Egri Csillag színpad - Zenepavilon on Thursday, August 20 2020 with 5.8K people interested and...

 

Nem engedélyezte a kormány a nyári fesztiválokat, de nem szigorítanak tovább

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló