2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Lenkey-ház: városi segítséggel eltűnik Eger egyik szégyenfoltja

Egri Ügyek 2019.11.30. 00:00

Már hossző évek óta téma Egerben, hogy a sokkal jobb sorsra érdemes Lenkey-házzal kellene kezdeni valamit. Jó hír, hogy most úgy tűnik, megoldódik a helyzet.

 

Korhadó ajtók és ablakkeretek, lemálló festék és omladozó falak – nagyjából ezzel találkozhatunk akkor, ha meg szeretnénk nézni Lenkey János egykori szülőházát a Széchenyi úton. Az 1700-as években épült sarokház falán 1920 óta hirdeti emléktábla, hogy a honvéd tábornok annó itt született.

 

 

Néhány éve már rendre felmerül a téma, hogy ha másnak nem, a városnak kellene valamit tenni a szép lassan Eger egyik szégyenfoltjává váló épülettel. Azonban a helyzet nem volt egyszerű, hiszen az ingatlan magánszemélyé volt, aki nem tett eleget az állagmegóvásnak, és információink szerint az önkormányzattal pedig nehezen működött együtt. Az Egri Ügyek megtudta, hogy a Eger megvette a házat 15 millió forintért.

 

 

"A Lenkey-ház ügye igen összetett, a lakóval, aki egyben tulajdonos is volt, kollégáinknak finoman szólva sem volt könnyű dolguk, de az egyezség megszületett, a tulajdonjog bejegyzése is megtörtént. Az épület tetőszerkezetén a legszükségesebb munkákat elvégezte az EVAT Zrt., cserepeket pótoltak és cseréltek, hogy az igen rossz állapotú szerkezet ne ázzon tovább" – közölte érdeklődésünkre a Városháza. A terveztetésre 4 millió forint szerepel a költségvetésben, ez például falkutatást, statikai vizsgálatot és más, alapvetően szükséges szolgáltatás igénybevételét, valamint magát a tervek elkészítését jelenti. Miután nem új ház építéséről, hanem egy borzasztóan leromlott állapotú, több száz éves épület megmentéséről van szó, mindez speciális műemlékvédelmi feladat, amelynek keretében a tervezés és engedélyezés folyamata merőben más, mint egy átlagos építési beruházás esetében.

 

 

Jelenleg a a vár, a könyvtár és az EKMK, valamint építészek bevonásával elindult egy folyamat, amely eredményeként egy méltó emlékhelyet fognak kialakítani. "Természetesen ehhez először az szükséges, hogy pontosan meghatározzuk, milyen funkciókat kell tervezni az emlékházban. Az épületnek jelen elképzeléseink szerint egy élő, működő háznak kell lennie, oda illő irodalmi, kulturális programokkal. Ezzel kapcsolatban véleményt kértünk az érintett szakterületek jeles képviselőitől és szívesen fogadunk lakossági, civil ötleteket, kezdeményezéseket" – tudtuk meg az önkormányzattól.

 

Nézze meg galériánkat, amelyben sok-sok fotó látható a Lenkey-ház mai állapotáról: KATT IDE.

 

Fotó: Serfőző Péter

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló