Légyszi, ne motorozzatok az Érsekkertben!

A sokszor száguldozó robogósok zavarják az Érsekkertbe pihenni, sétálni és kisgyermekkel kilátogatókat. Portálunknak többen is panaszkodtak, hogy szerintük veszélyes, ahogy a motorosok cikáznak közöttük.
Több olvasónk is jelezte, hogy robogósok egyedül és csapatban is rendszeresen áthajtanak az Érsekkert azon részén, ahol az emberek sétálnak, sokszor a házi kedvenccel vagy éppen a gyermekekkel pihennek a város közkedvelt parkjában.
"A szökőkút melletti "körforgalomban" úgy száguldott át az egyik robogós, hogy a 3 éves kisgyermekemtől nagyjából 30 centire volt. Azt gondolom, hogy megérné ellenőrizni ezeket a fiatalokat, mert egyértelműen veszélyeztetik az ott kikapcsolódókat" - írta olvasónk, aki azt is megjegyezte, ha még nem is száguldozik a motoros, akkor is zavarja azokat, akik azért mennek egy ilyen parkba, hogy ne járművek és kipufogógáz között legyenek.
Portálunk fotósa kiült az Érsekkertbe, és nem is kellett sokáig várni arra, hogy egy - láthatóan az indokoltnál gyorsabban haladó - motoros csapattal találkozzon. Azt nem tudjuk, hogy ők rendszeres használják-e közlekedésre az Érsekkertet, de érdemes lenne átgondolniuk a robogósoknak, hogy a szabálytalan behajtás helyett egy másik útvonalat válasszanak. Szerintünk nem esne annyira nehezükre.
Fotó: Serfőző Péter
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!