Lázár János kastélya: már Egerben is tudható, hogy merre és milyen távolságra van

Az MKKP passzivistái ellen rendőri fellépésekre került sor, amelyek közül a harmadik esetben házkutatást is tartottak, valamint rabosították az egyik aktivistát – számolt be Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója. Az ügy hátterében a Lázár János kastélyát jelző feliratok álltak. Most pedig már Egerben is kikerült egy felirat a vasútállomáson.
A Klubrádió korábbi beszámolója szerint az MKKP egyik aktivistáját előállították és házkutatást tartottak nála, mivel olyan útjelzőket festett, amelyek a Lázár János, építési és közlekedési miniszter batidai kastélyához vezető, közpénzből épített útra irányítottak.
„Az érintett aktivistánk, aki Makón él és a MÁV alkalmazottja, indította el az akciót” – mondta Nagy Dávid. Hozzátette, a Lázár Jánoshoz köthető Promenad24 nevű lap cikket jelentetett meg az illetőről, amelyben nemcsak a gépkocsija rendszámát tették közzé, hanem a lakcímét is, ezzel súlyos biztonsági kockázatnak kitéve őt. „Ez a lépés egyértelműen a feszültség fokozására irányult, hogy bárki, akit zavar az akció, megtalálhassa őt” – fogalmazott Nagy Dávid.
Az egri felirat
Az MKKP akciója során országszerte több helyen is megjelentek hasonló feliratok, hétfő estére Egerben is. „Az aktivisták szerint egyetlen személy tartózkodási helyét könnyebb megtalálni, mint több tucatét, ezért mások is csatlakoztak a felhíváshoz. A véleménynyilvánítás szabadságával élve jelezték, hogy pontosan milyen messze található Lázár János kastélya” – magyarázta Nagy.
A rendőrségi beavatkozásokról szólva elmondta, hogy három alkalommal igazoltatták őket, majd a harmadik esetben egy Erzsi nevű passzivistát rabosítottak és házkutatást tartottak nála. „Ma Magyarországon néhány kiváltságos személy szinte bármit megtehet, mert több szektorban is érdekeltségeik vannak, és ezeket összefonva gyakorolják befolyásukat” – foglalta össze Nagy Dávid a helyzetet.