Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2025. ápr. 17. Csütörtök, 11:58 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Közösen dolgozik Eger és a rendőrség egy még biztonságosabb városért

A város közbiztonságának további erősítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Rendőrkapitányság - tájékoztatott az egri önkormányzat. A dokumentumot Vágner Ákos polgármester, Dr. Mecser Tamás vármegyei rendőrfőkapitány és Kovács József rendőr ezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője látta el kézjegyével.

Az aláíráskor elhangzott: a felek célja, hogy az egriek, s a nyári idegenforgalmi szezonban ide látogató turisták még nagyobb biztonságban érezhessék magukat. A megállapodás értelmében az önkormányzat 2025-ben 20 millió forint támogatást biztosít a rendőrség számára, amelyet fokozott járőrszolgálat ellátására fordítanak. A támogatás kizárólag a közbiztonságot szolgáló rendőri többletfeladatokra használható fel, a munkában pedig a közterület-felügyelők is aktívan részt vesznek.

Az együttműködés fontos része a lakosság tájékoztatása is: a felek célja, hogy az egriek és a város vendégei hiteles, naprakész információt kapjanak a közbiztonság helyzetéről, az elért eredményekről és a további tervekről.

A megállapodás 2025. december 31-ig érvényes. A felek a tapasztalatok alapján évente közösen értékelik a működését, és szükség esetén frissítik annak tartalmát a hatékony együttműködés fenntartása érdekében.

Eger Önkormányzata és az Egri Rendőrkapitányság elkötelezettek abban, hogy a város továbbra is biztonságos, élhető maradjon mindenki számára - zárul a közlemény.

indexkép: Vágner Ákos facebook

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!