Skip to main content
2025. május 14., Szerda, Bonifác névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Kerékpárút épül Egertől egészen Miskolcig, elkezdték keresni a tervezőt

Mintegy 1,4 milliárd forintba kerül majd.

Kiírták a Miskolcot Egerrel összekötő kerékpárút tervezőnek kiválasztására szóló közbeszerzési eljárást - írta a borsodihir.hu. A 47,2 kiloméren megvalósítandó nagyberuházásra több mint 1,4 milliárd forint uniós forrást szánnak korábbi sajtóhírek szerint.

A tervezési feladat során 32 kilométeren teljesen új kerékpárút-nyomvonal létesül, 10,75 kilométeren felújítás, 4,45 kilométeren kijelölés keretében kell az egybefüggő kerékpárutat megtervezni. A megvalósításhoz kapcsolódó engedélyes és kiviteli terveket az ajánlattevőnek kell elkészítneni.

május 3-i Közbeszerzési Értesítőben az olvasható, hogy a nyomvonal-tervezéssel érintett területen megépült vagy megtervezett (tervezés vagy építés alatt álló) létesítményeket össze kell hangolni és a hálózatnak lehetőség szerint kapcsolódnia kell más projektekben tervezett vagy távlati kerékpárút-hálózatokhoz. 

A beruházás során a turistákat, a kirándulókat erősen vonzó infrastruktúrát szeretnének létrehozni, hiszen a történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag Bükki Nemzeti Park déli oldala számos látványosságot kínál. 

A kerékpárút fontos kiegészítő eleme a termálfürdőjéről is híres Bogács bekötése.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!