Skip to main content
2025. május 17., Szombat, Paszkál névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Jól hangzott az ígéret, de egyelőre mégsem újítják fel a kilátót az Eged-hegyen

Senki sem vállalta az építkezést azért a pénzért, amennyit rászántak volna.

Lassan már kijelenthető, hogy átok ül a Dobó István-kilátón, amely egyre rosszabb állapotban árválkodik az Eger melletti Eged-hegy tetején. Ha csak töredékét költötték volna rá, mint amennyit már eddig megígértek az illetékesek, már csillogna és villogna a kilátó, de legalábbis alkalmas lenne arra, hogy a turisták felmásszanak rá.

A közelmúltban mi is beszámoltunk ról,a hogy végre rendeződhet a helyzet, hiszen hét európai uniós pályázat keretében közel 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással valósulnak meg a természetjárás feltételeit javító fejlesztések 2020. szeptember végéig Magyarországon, köztük az Egererdő Zrt. területén is - közölte az állami cég. Ebbe a programba vették bele az Eger melletti kilátót.

A szándék megvolt, de a felújítás minimum késik, hiszen a közbeszerzésre egyszerűen nem jelentkezett senki, a rendelkezésre álló 83,6 millió forintból senki sem vállalta az új, 34 méteres Dobó István-kilátó megépítését. Tehát úgy fest, ha történik is valami, arra még elég sokat kell várni. Ha egyáltalán történik.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!