2024. április 19., Emma

Eger ügye

#egerplusz #sport #síelés #eger városi síbajnokság #eger

Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg az egriek síbajnokságát – VIDEÓ

Barna Benedek 2022.03.08. 14:39

Százötvenen vettek részt a háromnapos versenyen.

 

Egy év kihagyás után március 4-6. között ismét megrendezték Eger nagy hagyományokkal bíró síbajnoksága a szlovákiai Ždiar-ban. Ahogy azt korábban portálunk is megírta, a három napos síverseny szervezését az idei évtől Aktív Magyarországért díjas egri Békatutaj Egyesület vette át.

 

Az egyesület az eseményről beszámoló közleményében azt írta, a síbajnokság előkészítését nagyban nehezítették Szlovákia világjárvány miatt hozott bonyolult intézkedései. Az egriek nehezen tudták eldönteni, hogy belevághatnak-e a sítáborba, és nagyon sokan végül nem merték bevállalni azt.

Still0307_00022
Fotó: Békatutaj Egyesület

Hajdú Hajnalka főszervező elmondta: nagy kihívást jelentett számukra a rendezvény megszervezése, de nagy örömmel vágtak bele a munkába. "Büszkék vagyunk rá, hogy a Covid-helyzet által okozott bizonytalanság ellenére is közel 150 főnek szervezhettünk egy vidám hosszúhétvégét" – tette hozzá.

 

Újdonság volt az idei évben, hogy a szervezők hagyományteremtő szándékkal ingyenes síoktatást is biztosítottak a gyermekek számára. A képzett síoktatóknak köszönhetően körülbelül húsz gyermek tett szert a sípályán nélkülözhetetlen tudásra. A TV Eger riportjában elhangzik: jövőre a tervek szerint nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szerveznek oktatást.

 

Több korcsoportban osztottak díjakat a felnőtteknek és a gyerekeknek is, a díjazottak közül néhányan nyilatkoztak a városi tévének a helyszínen:

 

 

A 14. Eger Városi Síbajnokság eredményei:

 

I. kcs. (Gyerek)

 

lány

1.Hajdú Eszter      

2.Pap Borsika Zorka        

 

fiú

1.Koncz Albert 43:33

 

II. kcs (8-10 éves)

 

lány

1. Koncz Anna                      

2. Lévai Linda                         

3. Bolcsó Csenge               

 

fiú

1. Hajdú Benedek     

2. Janik Bence                             

3. Rónai Balázs         

 

III.    kcs (12-14 éves)

 

lány

1. Beksi Dalma                     

2. Rónai Virág                      

3. Gyárfás Zsófia Zoé        

 

IV. kcs. (Junior)

 

női

1. Arany Tünde                

2. Bolcsó anna Kinga    

3. Józsa Kiara                     

 

Férfi

1. Rónai Levente            

2. Józsa Patrik                    

 

V. kcs. (Fiatal felnőtt)

 

női

1. Szabó Dorottya                              

2. Bakos Eszter                

 

férfi

1. Varga Gergő        

2. Krecz Martin            

 

 

VI. kcs. (Felnőtt)

 

női

1. Dr. Bene Andrea           

2. Vargáné Rácz Adrienn  

3. Rózsa Beáta   

                 

férfi

1. Bolcsó Gábor                   

2. Kovács Attila                    

 

VII. kcs. (Senior)

 

Női

1. Fodor- Fejes Adriann Adél 

2. Szabóné Csináth Gabriella 

 

Férfi

1. Fodor Sándor                  

2. Beksi Béla                          

3. Szabó Zoltán                     

 

VIII.  kcs. Senior II.

 

Férfi

1. Molnár Sándor         

2. Garabás László                 

3. Pallagi Miklós                 

 

Snowboard kategória

 

1. Dorkó Dániel                     

2. Zsebe Ádám       

3. Bajzát László             

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló