Idén is május végén lesz a Feszt!Eger
Május 26-a és 28-a között újra zenétől lesz hangos az egri Bolyki Pincészet és környéke, ahol idén immár harmadik alkalommal rendezik meg a könnyűzenei fesztivált.
A háromnapos könnyűzenei fesztiválnak, valamint a hozzá kapcsolódó Music Hungary könnyűzeneipari konferenciának és az ÉTER zenei tehetségkutatónak ezúttal is az egri Bolyki Pincészet ad otthont - mondta Tóth Tibor, a Feszt!Eger és a Music Hungary főszervezője csütörtökön Egerben a rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón.
Felidézte továbbá, hogy az idén harmadik alkalommal meghirdetett rendezvény tavaly több mint tízezer látogatót vonzott. A szervzeők bíznak benne, hogy 2016-ban már mindhárom nap telt házas lesz. A rendezvény költségvetéséről szólva Tóth Tibor elmondta, hogy a Feszt!Eger tavaly már termelt némi nyereséget, amelyet az idei programokra és a helyszín fejlesztésére fordítanak. A tavalyi, 30 millió forintot meghaladó költségvetéssel szemben idén mintegy 41 millió forintból gazdálkodhatnak.
A programról annyi már tudható, hogy a fesztivál első napján, csütörtökön este a Második műszak lép fel, őket az idén 25 éves Quimby követi. Pénteken mások mellett a Wellhello, a Mary Popkidz, a Halott pénz, a Paddy & the Rats, Péterfy Bori és a Bëlga is fellép. Szombaton Ganxsta Zolee és a Kartel, a Road, a Tankcsapda, a Hiperkarma, Anna and the Barbies és a Supernem lesz látható többek között. A péntek és a szombat estét diszkó zárja.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!