Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2025. jún. 12. Csütörtök, 12:12 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Gyorshír: tényleg az egyház vinné a volt Ifjúsági Házat!

Csütörtökön ülésezett az önkrmányzat bizottsága, ami megállapította, hogy a korábban nyílt licitre bocsátott Ifjúsági Házra egy ajánlat érkezett, ami az egyházhoz köthető. DOmán Dániel önkormányzati képviselő a közösségi oldalán így fogalmaz:

"Ma délelőtt 10 órakor megkezdődött a „nyílt” licit a volt Ifjúsági Házra, csak épp egyetlen licitálóval: az egyházzal. Így 970 millió forintért, tehát kb. 300.000 Ft/nm áron vihetik el az egri Fidesz fosztogatásának jóvoltából Eger egyik legikonikusabb épületét. Az eljárás nem fog megtörténni az egyik napról a másikra, ugyanis az államnak elővásárlási joga van."

Az ügy érdekes fordulatot vett pár nappal ezelőtt, ugyanis több egri képviselő helyi népszavazást kezdeményezett: a kérdéseket beadták és az át is ment a Helyi Választási Bizottság bírálatán, úgyhogy már csak a Közgyűlésen műlik, hogy kiírják-e a szavazást. Ráadásul szerdán több százan álltak ki egy rendezvényen a mellett, hogy ne adják el az épületet.

A korábbi értesülések tehát igaznak bizonyultak.

indexkép: epiteszforum.hu


Kapcsolódó cikkek

Nagyjából 350 fő gyűlt össze szerdán este az egri volt Ifjúsági Ház előtti téren, hogy kifejezzék tiltakozásukat: nemcsak az ingatlan eladást, de a régiségvásár elleni városvezetői hadjáratot, Rák ...
Korábban írtunk arról, hogy négy egri képviselő Bognár Ignác (Mi Hazánk), Domán Dániel (MKKP), Huszti Péter (CKE) és Pál György (MSZP-DK-Momentum-P) közösen adták be a három népszavazási kezdeménye...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!