Folytatódnak a vízmű munkálatai a 25-ös főút egri szakaszán, egy korlátozást feloldanak
A Heves Megyei Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint befejeződött az ivóvíz-bekötővezetékek és tűzcsapok cseréje a 25. számú főút egri átkelési szakaszán, a Rózsa Károly utca és a Petőfi Sándor utca közötti területen.
A tervek szerint május 22-én, pénteken aszfaltozással állítják helyre a munkaterületet, majd a pünkösdi ünnepeket követő első munkanapon, kedden visszaáll az eredeti forgalmi rend az érintett szakaszon.
A kivitelezés azonban tovább folytatódik a Vörösmarty Mihály utca más részein is. A következő időszakban a munkagépek a Rózsa Károly utca és a Csiky Sándor utca közötti szakaszon, valamint a Petőfi Sándor utca és a Bethlen Gábor utca között dolgoznak majd.
A munkaterületeken a dél felé vezető oldalon ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe: a két közlekedési sávot lezárják, így a forgalom mindkét irányban egy-egy sávon haladhat. Az arra közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk.
A közlekedési rend változása a tömegközlekedést is érinti: a Petőfi Sándor utca és a Bethlen Gábor utca közötti buszmegállót ideiglenesen lezárják.
A vízmű közölte azt is, hogy az ivóvíz-bekötővezetékek cseréje idején időszakos nyomáscsökkenés, illetve átmeneti vízhiány fordulhat elő az érintett környéken. Az ideiglenes ivóvízellátást lajtos kocsival biztosítják.
A beruházás várhatóan 2026 júniusának közepére készül el.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!