Fizetős lesz, de végre átadták az Andornaktályát elkerülő M25-ös autóút egy részét
Részben az Európai Unió pénzéből készült, és csak 2020-ra köti össze Egert az M3-assal.
Már csak nagyjából másfél vagy két év, és az ígéretek szerint elkészülhet az a kétszer kétsávos gyorsforgalmi autóút, az M25-ös, amely Egert köti majd össze az M3-as autópályával. Szerdán délelőtt azonban végre átadták a forgalomnak az út északi, Andornaktályát elkerülő, Eger déli részéig érő, 4 kilométer hosszú szakaszát. Megnyitották továbbá a 2502-es út körforgalma és az autóút közötti szakaszát is.
Az építkezés 8 milliárd forintba került, az M25 teljes költsége viszont 70 milliárd forint lesz. Ebből 47 milliárd forintot felerészben az Európai Unió, felerészben a kormány biztosít. A beruházást a Colas, a HE-DO és a KM Építő konzorciuma kivitelezte.
Az autóutat egyelőre ingyen lehet használhatják a személygépkocsik és az autóbuszok, ugyanis a törvény szerint csak akkor tehetőek díjkötelessé egyes útszakaszok, ha azok közvetlenül kapcsolódnak autópályához vagy autóúthoz. Márpedig a tervek szerint 2020 nyarára érhet el az M25-ös az M3-as autópályáig, így legkorábban 2021. január elsejétől fizethetünk annak használatáért, e-matrica formájában.
A tehergépjárműveknek azonban már az átadást követő, pár hónapos felkészülési idő után e-útdíjat kell majd fizetniük az autóút használatáért.
(Képek forrása: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
