2024. április 19., Emma

Eger ügye

Fideszes belharcok Egerben: saját képviselőitől kapott egy jobbegyenest Habis László polgármester

Berencsi Benjamin 2019.11.30. 00:00

A Fidesznek házon belül sem mindegy, hogy kinek az embere legyen egy-egy önkormányzati intézmény vezetője. Úgy tűnik, mostanában az egri fideszes képviselők nem a Habis László polgármesterhez, hanem a Nyitrai Zsolt honatya köréhez tartozó embereket támogatnák. Habis megpróbálta kezébe venni az ügyet, de egyedül maradt.

 

Látszólag szokványosnak tűnő ülést tartott csütörtökön az egri közgyűlés, de a színfalak mögött rég nem látott fideszes sunnyogás borzolta a kedélyeket. Ennek oka több személyi kérdés volt, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy melyik kormánypárti egri erőtérnek az embere kerülhet pozícióba. Nem, nem egy sztorit dolgoztunk át Móricz Zsigmond Rokonok című művéből, ez tényleg a mai kis egri valóság.

 

A közgyűlésen Eger képviselőinek arról kellett (volna) dönteniük, hogy ki vezesse tovább a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságot, illetve az Egri Szociális Szolgáltató Intézményt. Az előző igazgatók mandátuma lejárta után újra kellett pályáztatni a pozíciókat. A Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság eddigi igazgatóját Szurominé Balogh Mónikát Tóth Helga váltotta a közgyűlés döntése alapján, itt még viszonylag rendben mentek a dolgok, összedolgozott a városvezetés és a fideszes holdudvar.

 

Tartózkodtak

 

Aztán az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény új vezetőjének az ügye furcsa fordulatokat vett. Az intézményt 21 éven át irányító Jékli Sándor egy jogszabályváltozás és az intézmény átszervezése miatt nem is pályázhatott, így két jelölt akadt a posztra: Külvári Anikó és Dr. Szepesi Krisztina. Előzetesen mindkettejük pályázatát támogatta a Városi Szociális és Családügyi Bizottsága, így a képviselőkön volt a sor. Azonban a fideszes városanyák és városatyák tartózkodtak a szavazásnál, így egyik pályázó sem kapta meg a több évre szóló kinevezést. Ez azért érdekes, hiszen Külvári Anikónak állítólag elég jó háttere is akadt, ő ugyanis dr. Palotai Zsuzsanna, az önkormányzat Humán Szolgáltatási Iroda vezetőjének a menye. Palotai köztudottan bizalmi viszonyt ápol Habis László polgármesterrel, így mindenki arra számított, hogy meglesz a kellő segítsége. De nem lett.

 

Erre Habis László lépett egy: saját hatáskörben mégis megbízta Külvári Anikót, hogy ideiglenesen mégis vezesse az intézményt, pedig a jelenlegi igazgató felkérése lett volna a kézenfekvő megoldás és az általában bevett szokás. Külvárit anyósa már korábban is segíthette, állítólag Palotai Zsuzsa kérésére került át korábban a Családsegítő Intézethez.

 

Fideszes belharc

 

Fideszes körökből úgy értesültünk, hogy ez a lépés a polgármester részéről, és az, hogy a fideszes képviselők kihátráltak mögüle, egy újabb fejezet a Habis László és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő közötti csörtében, előbbi emberét ezért nem szavazhatta meg a kormánypárti többség. A Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság szakmai körökben roppant megbecsült jelenlegi igazgatója is azért nem folytathatta munkáját – legalábbis ellenzéki képviselők szerint –, mert a helyére a Nyitrai csapata által preferált személy került.

 

Habis László polgármester pénteken írásban reagált érdeklődésünkre, leszögezte: „Úgy gondolom szerencsésebb a pályázatot kidolgozó igazgatóhelyettes megbízása, hiszen az előzmények azt igazolják, hogy van vezetői ambíciója. Ha az intézményt továbbviszi az új pályázatig, az új intézményi feladatrendszerrel, közreműködik a költségvetés kidolgozásában, elképzelhetőnek tartom, hogy bizalmat kap a testülettől.” A városvezető arra a kérdésünkre, miszerint nem tartja-e elfogadhatatlannak, hogy a megbízott igazgató anyósa dr. Palotai Zsuzsanna hivatalvezető, ezt a választ kaptuk: „Egyeztetünk ez ügyben a Hivatalban, az egyéb munkáltatói jogköröket szükség szerint más hatásköröket nem a Humánszolgáltatási Iroda vezetője gyakorolja majd az intézmény megbízott vezetője felett.”

 

Megkérdeztünk több, az ügyre rálátó ellenzéki politikust is: összességében ők sem értették, miért volt szükség erre a színjátékra, ráadásul úgy, hogy végül a házon belüli politikai adok-kapok miatt nehéz helyzetbe került intézmény élén miért nem hagyták ott ideiglenesen a most leváltott igazgatót. A független Császár Zoltán szerint a fideszesek „Nagyon ügyesen taktikáztak, hogy tartózkodtak, s ezzel hárítva magukról a felelősséget, de ezzel meglehetősen kilóg a lóláb”. A DK-s Földvári Győző úgy véli: ez az egész helyzet a polgármester felelőssége, egy független személy megbízását tartotta volna helyesnek.

 

Már nem a polgármester a főnök?

 

A Jobbikból Tóth István és Bognár Ignác – mindketten önkormányzati képviselők – is értetlenül áll az eset előtt. Ők is úgy vélik, hogy ez az egész színjáték egy belső harc eredménye. Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő arra világított rá portálunknak, hogy szerinte a várost személyi és gazdasági kérdésekben nem is Habis László, hanem Nyitrai Zsolt vezeti. „Sok kérdés ennek az áldozata. Sajnálatos, hogy a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság élére egy ügyes politikai csellel Nyitrai Zsolt emberét választották meg, az eddigi kiváló és szakmai munkát végző Szurominé Balogh Mónika helyett. A kampány során is lehetett látni az egri jelöltek listáján, hogy Nyitrai Zsolt emberi foglalják el a helyeket. Az egri céges ügyek, beruházások, mind ennek az áldozata. Hiába tehetséges valaki, ha nem tartozik abba a bizonyos Nyitrai-körbe, akkor nincs esélye. Az egri fideszben és az általuk irányított és uralt körben minden így működik. Nyitrai és Habis döntse el végre, hogy ki irányítja a várost!” – hangsúlyozta Eger korábbi polgármesterjelöltje.

 

Az LMP-s Komlósi Csaba azt hangsúlyozta, hogy az eljárás ugyan nem törvénytelen, de roppant etikátlan. „Látszik, hogy van egy törésvonal a fideszen belül, előre lejátszott dolog volt ez, a közgyűlés pedig egy színjáték volt” – hangsúlyozta. Mirkóczi Zita arra hívta fel a figyelmet, hogy a fideszes képviselők nem merték arccal vállalni a szavazatukat, hiszen titkos voksolást kezdeményeztek. „Nagyon Sajnálom, hogy a leköszönő két régi igazgatónak még meg sem köszönte a polgármester az áldozatos munkájukat. Az intézményvezetőket egyszerűen kigolyózta és elhajította. Az egész eljárás gusztustalan. A családsegítő ügyében szerencsésnek tartottam volna, hogy, amíg az igazgató személyéről nincs döntés, addig a 21 éve helyén lévő igazgatót még 3 hónapra megbízzák, nem pedig a pályázók közül a neki szimpatikusabbat. Habis László jobban tenné, ha visszavonná ezt a döntését” – nyilatkozta a szocialisták képviselője. 

 

Természetesen megkerestük az egri Fideszt is és Nyitrai Zsoltot, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, pedig még péntek délután visszahívást ígértek.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló