Skip to main content
2026. április 12., Vasárnap, Gyula névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Eger ügye

Felújítás miatt változik az egri fogászati ellátás

Egy darabig a szokásosnál is kellemetlenebb lesz Egerben fogorvoshoz járni. Bosszankodás helyett gondoljunk arra, hogy később sokkal jobb lesz.

Március 23-án elindult a Klapka utcai fogászati rendelők korszerűsítése: a célra Eger Önkormányzata 56.6 millió forint támogatás nyert el pályázaton, valamint saját erőből 3.1 millió forintot tesz hozzá a beruházáshoz.

A csaknem 60 millió forintos fejlesztés nagyban befolyásolja a fogászati ellátást, így a kivitelezés több hónapos időszakában a Városháza közleménye szerint a következő változásokra kell számítani:

A hétvégi fogorvosi ügyelet március 28-ától – várhatóan két hónapon át – minden szombaton és vasárnap 8.00 és 14.00 óra között az Egri Kereskedelmi Szakközépiskolában (Pozsonyi u. 4-6.) fogadja a betegeket.

A felújítás minden fogorvosi rendelőt érint néhány napig, ez idő alatt az érintett fogorvosok nem rendelhetnek, s helyettük az ellátást az éppen rendelő kollégáik biztosítják a helyszínen, a Technika Házában.

Az első ütemben (április 6-ig) az 1-es, 2-es és 3-as fogászati rendelőben szünetel a betegek fogadása, ezt követi – a fent említett párhuzamos helyettesítéssel együtt – a 4-es, 5-ös és 6-os, majd a 7-es, 8-as és 9-es rendelők átmeneti bezárása.

A több tízmilliós beruházási munka a későbbiekben érinti majd a Technika Házában üzemelő valamennyi rendelőt, így a sportorvost, a neurológiai és kardiológiai rendelőket is, ám ennek várható idejéről – a fogorvosi rendelőkben végzett munka előrehaladtával – később tudnak majd pontos tájékoztatást adni. A kivitelezés határideje ez év június 30-a.

A felújítás a rendelések és az ügyeleti helyszín változása mellett többféle fizikai kellemetlenséggel is jár, ez időre a betegek és minden érintett megértését, szíves türelmét kérik.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!