Megérkeztek az elektromos buszok Egerbe, de még nem tudni mikor állhatnak csatasorba
Mint az az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) működési nyilvántartásából is kiderül, még július közepén felfüggesztették dr. Pócs Alfréd működési engedélyét, így sem az ortopédiai, sem a traumatológiai területen nem végezhet orvosi munkát.
Egyidejűleg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Heves megyei területi szervezetének elnöki tisztségéből is eltávolították, amelyet 2010 óta töltött be.
A vírusszkeptikus orvos ellen a MOK elnöksége kezdeményezett etikai vizsgálatot, mert a köztestület hitelét aláásta. Mint azt tavalyi közleményükben írták:
az orvosi hivatással, az emberi élet védelmével ellentétes minden olyan törekvés és megnyilatkozás, amely az egyéni védekezés feleslegességét, haszonnélküliségét hangsúlyozza, és ezzel esélyt ad annak, hogy a második hullám nagyságrenddel több honfitársunk életét követelje.
Mivel az orvos a fenti tanokat annak ellenére is a kamara Heves megyei tisztségviselőjeként és nem magánemberként hirdette, hogy erre felszólították, a MOK elnöksége etikai bejelentést tett ellene, amelynek eredményeként fél évre felfüggesztették a kamarai tagsági viszonyát, így orvosi munkát ez idő alatt nem végezhet számolt be róla a MedicalOnline.
Dr. Pócs Alfréd a házkutatásról: Gondolom, ezután jön a börtön - VIDEÓ
Az Operatív Törzs előző pénteki tájékoztatóján közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője: több hete indítottak büntetőeljárást járványtagadók ellen, ennek keretében pénteken történt helyszíni nyomozás, adathordozókat foglaltak le, amelyeket vizsgálnak.
Egyébként az etikai vétség miatt elmarasztalt orvos büntetése – a MOK Etikai Kódexe szerint – lehet figyelmeztetés vagy megrovás, de kiszabható rá a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírság is. A kamarai tagsági viszony 1-6 hónapra függeszthető fel, kirívóan súlyos etikai vétség esetén az érintettet ki is zárhatják a hivatásrend soraiból.
A felfüggesztésről Pócs Alfréd maga is beszámolt, saját Facebook-oldalára nyilvánosan feltöltött videójában. Mint az erről szóló posztban fogalmazott: „kettő napja már nem dolgozom”. Elmondta azt is, hogy az etikai eljárás első fokon lezajlott, amit megfellebbezett, a fél évre szóló felfüggesztésről az OKFŐ levelét két nappal korábban vette kézhez. Arról, hogy a kamara Heves megyei elnöki tisztségéből is leváltották, egy másik, a YouTube-on elérhető videóban beszélt.
Mindkét videóban beszélt egyébként arról is, hogy az egészségügyiek számára nem lehet kötelezővé tenni olyan oltást, ami kísérleti stádiumban van.
Nem lehet kötelezővé tenni, ami halált okoz
– fogalmazott.
Maszk nélkül fogadta a betegeket Pócs Alfréd a gyöngyösi kórházban
Ahogy arról az Egri Ügyek is beszámolt, a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból elbocsátották dr. Pócs Alfréd ortopéd sebészt, akitől korábban a Magyar Orvosi Kamara közleményben határolódott el más vírusszkeptikus orvosokkal és gyógyszerészekkel együtt.
Pócs Alfréd, az egykori „egri kórházvédő”, társaival 2008-ban alapította meg az Egri Kórházvédők Egyesületét, amely azokat a volt egri kórházi dolgozókat tömörítette, akik az egri Markhot Ferenc Kórház funkcionális privatizációja ellen tiltakoztak. Az intézményt 2008 novembere és 2009 szeptembere között a HospInvest Kft. működtette, amely ellen csődeljárás indult. Ezt követően a megye, illetve egy, az önkormányzat által létrehozott kft. vette vissza az intézmény üzemeltetését.
Pócs Alfréd „egri kórházvédőként” végzett tevékenységét 2008-ban a MOK Summum Bonum Díjjal, 2010-ben Réthelyi Miklós, az emberi erőforrásokért akkor felelős miniszter Pro Sanitate díjjal ismerte el.
Címlapfotó: Domán Dániel