2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#városháza #egri főegyházmegye #refrmátus egyház #hit gyülekezete

Egyházi tulajdonba kerülnek egri iskolák ingatlanjai

Csarnó Ákos 2023.03.31. 08:18

Fideszes, mihazánkos és ún. városvezetői szavazatokkal adták oda ingyenesen az épületeket

 

Korábban írtunk arról, hogy több  egyház is bejelentette igényét egri oktatási intézmények tulajdonjogára, ellenszolgáltatás nélkül. A csütörtöki döntés értelmében az Egri Főegyházmegye tulajdonában kerül az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium fenntartója a Hit Gyülekezete lesz. A Deák Ferenc utca 19. szám alatti ingatlant a Tiszáninneni Református Egyházkerület kérte.

 

Iskolák működése és azok biztonsága a legfontosabb ebben az ügyben – hangsúlyozta Mirkóczki Ádám polgármester. Hozzátette azt is, az egyházi tulajdonba vétel addig tart amíg oktatási feladatokat lát el a tulajdonos illetve a kért felújításokat a város nem tudja finanszírozni.

 

Komlósi Csaba szerint ez a lépés olyan, mintha kirabolnák az embert, majd egy papírt tolnak elé, hogy írja alá, hogy ez rendben van. dr. Csetneki Attila szerint ez a társadalmi szerződés elfogadható, míg Keresztes Zoltán azt hangoztatta, hogy a törvény ellen Strasbuorgig el kell menni.

 

Végül minimálisan eltérő arányokkal de a közgyűlés megszavazta, hogy ingyenesen kerüljenek az érintett ingatlanok az egyházak tulajdonába.

 

Korábban szavazást indítottunk az ügyben, olvasóink választásából nagyon egyértelmű kép rajzolódik ki! A válaszadók 91%-a teljesen elutasítja az ingatlanok ingyenes átadását. Az is erős jelzés, hogy az összes válaszadó 63%-a egyenesen az egyházak adómentességét is visszavonná.

 

A válaszadók 3% szerint ennyi elég volt az egyházaknak, míg 6%-uk szerint még kaphatnának.

 

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló