Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Mirkóczki Ádám polgármester a közösségi oldalán esett neki a Közgyűlés többségét adó képviselőknek, kiemelve Oroján Sándort (Fidesz, frakcióvezető) és Mirkóczki Zitát (MSZP, bizottsági elnök), mivel szerinte egri óvodák bezárására készülnek.
„Tudomásunkra jutott, hogy Mirkóczki Zita (MSZP) és Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) – mindenfajta jogalap nélkül – 2022. november 10-én összehívták az óvodavezetőket, ahol az általunk javasolt ideiglenes és kizárólag a leghidegebb hónapok idejére néhány óvodai csoport összevonása és egyéb takarékoskodó intézkedések mellett arra kérték az óvodavezetőket, hogy mindhárom körzet tegyen javaslatot egy-egy tagóvoda végleges bezárására (!!!). Az óvodavezetők beszámolója szerint - amelyről jegyzőkönyvet készítettünk - Oroján akár már tavasszal is kész lenne a bezárásra.
Így merült fel a Hibay Károly úti óvoda, a Deák Ferenc úti óvoda, a Vízimolnár- (bár itt bölcsőde is van) és a Vallon úti óvodák esetleges bezárásának lehetősége egy - vagy akár több lépcsőben.„
Természetesen nagy hullámokat vetett a polgármesteri írás, annyira, hogy Gál Judit a Felsővárosi Óvodák vezetője kommentben tett nyilatkozatot a polgármester írására.
„A város vezetése, Földvári Győző tanácsnok által elénk tárta a város jelenlegi helyzete miatt elképzelt óvodai energiamegtakarítási stratégiát. A Felsővárost érintően a központi Benedek Elek Óvoda és az óvodába járó 100 gyermek átköltöztetésének módozataiból kellett az óvoda vezetésének választani.
Az átköltöztetések közül választható megoldásként a 100 gyermek OVI-VÁR tagóvodába, valamint a gazdasági iroda Joó János tagóvodába való átköltöztetését tartottuk - fenntartásokkal ugyan -, de elfogadhatónak. Az ottani elhelyezéssel, talán együtt tudjuk tartani az óvoda közösségét és továbbra is biztosítani tudjuk az angol kéttannyelvűség szakmaiságát A 25 fős óvodai csoportból 3 csoport elég szűkös helyen lesz, mivel a tornaszobán kívül 1 volt (18 fős) óvodai csoport, és két nevelői szoba az, ahová a gyermekeket el tudjuk helyezni.”
Az óvodavezető visszautasította a polgármester szavait és ijesztgetésnek tartja azokat, ő maga pedig nem állította, hogy be kellene zárni óvodát, hanem éppenséggel ellenkezőleg, új óvoda építését szorgalmazza.
Szerdán ülésezett az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság és az egyik napirendi pont az óvodák kérdése lett volna, azonban végül a bizottság nem tárgyalta. Földvári Győző tanácsnok szóbeli beszámolót tett, amiben megerősítette, hogy lesznek bezárások és átcsoportosítások.
A felsővárosi Benedek Elek Óvoda be fog zárni, onnan a gyerekek az Ovi-Várba mennek, a Bervavölgyi Óvoda pedig részlegesen zár be (a folyosót félig lezárják, de az óvoda működni fog tovább). Az Arany János úti Óvoda is részlegesen fog bezárni, csoportok (1-1) fognak így átkerülni a Deák Ferenc úti, az Eszterlánc és az Epreskerti óvodákba. A Ney Ferenc Óvoda megszüntetése törvényi kérdések miatt – mivel bölcsőde is működik benne - függőben van.
Földvári azt ígérte a tanácskozáson, hogy a jövő heti Közgyűlésre teljesen tiszta képet kap mindenki.
"Álhír, hogy óvodák bezárására készülünk, nem fogunk bezárni óvodákat, eddig sem támogattuk és ezután sem fogjuk" – válaszolt a polgármester vádjaira Oroján Sándor a közösségi oldalán. Állítása szerint a Fidesz frakciója csak akkor szavazná meg az átalakításokat, ha azt az érintettek (az óvodavezető, óvodai dolgozók és az intézményekbe járó gyerekek szüleinek többsége) támogatja.
Nem kell attól tartani, hogy óvodabezárásra sor kerülne, hiszen az napirenden sincs – emelte ki Oroján, amivel viszont ellentmondásba került a Földvári-féle beszámolóban elhangzottakkal. A képviselő azt kiemelte, hogy tavasszal az ideiglenes költözés után visszatérhet mindenki a saját óvodájába.
November 24-én tart az önkormányzat Közgyűlést, azon 25. napirendi pontként szerepel a óvodabezárások kérdése, de egyelőre nincs még javaslat felöltve az on-line felületre.
indexkép: Getty Images