2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#egerplusz #eger #egri csillagok sétánya #tordai teri #sike andrás

Két újabb díszkővel gazdagodik idén az Egri Csillagok Sétánya

Barna Benedek 2021.06.01. 13:04

Egyet még a nyáron, egyet pedig ősszel fognak kihelyezni. Mutatjuk, kik kapják az elismerést!

2018 novemberében avatták fel az Egri Csillagok Sétányának első díszkövét az Érsek utca Dobó tér felőli végén, akkor Kovács Kati énekesnő kapott csillagot, majd vízilabdás olimpikonok, Törőcsik Mari színművésznő és dr. Ringelhann György, Eger szabadon választott polgármestere. Idén egy nemrég megjelent polgármester határozat szerint – amelyet az Egri Napok Blog szúrt ki – a Sétány további bővítését tervezik.

 

Az egrinapok.hu szemléje szerint a határozatban már új elnevezéssel, “Hírességek utcájaként” említik az Érsek utcai szakaszt. A korábban lerakott, sérült kövek cseréjéről nincs szó a dokumentumban, arról viszont igen, hogy idén két új csillaggal bővítenék a sort, ezek közül az egyiket júliusban, a másikat pedig októberben helyeznék ki. A tervek szerint ezek is csúszásmentes kivitelben készülnek majd el, a megvalósítást gyártástól a kihelyezésig az Eger Sikeréért Egyesület vállalja.

 

Akik az elismerést kapják idén:

 

Tordai Teri – Kossuth és Jászai Mari díjas színésznő

Tordai Teri 1941-ben Debrecenben született, de egrinek vallja magát, hisz 14 éves koráig itt élt. 1941. decemberében már javában zajlott a háború, ezért a család a bombázások elől elmenekült Debrecenből, Egerbe költöztek, az anyai nagymamához. Az itt töltött évek meghatározóak voltak számára.

 

Édesanyja az 1950-es évek elején egy Egerben élő keletnémet tánctanárnőhöz íratta be balettra, mindazonáltal Tordai Teri nem készült művészi pályára, hanem Tanítóképző Főiskolára járt. Az intézmény egyik szavalóversenyén részt vett Gáti József is, aki azt javasolta neki, hogy menjen a Színművészeti Főiskolára. Itt 1960 és 1964 között folytatta tanulmányait, Pártos Géza tanítványaként. Már főiskolásként szerepet kapott Keleti Márton: Esős vasárnap című filmjében, mely országosan ismertté tette a pályakezdő fiatal színésznőt. Keleti után a szakma másik jeles képviselője, Makk Károly ajánlott szerepeket számára. A főiskola befejezése után folyamatosan filmezett, megszámlálhatatlan szerepet kapott. A 80-as évektől kezdve egyre inkább a színpadokon kapott tehetségéhez méltó, sokoldalú szerepformálásra lehetőséget nyújtó feladatokat: kortárs és klasszikus, hazai és külföldi szerzők legkülönbözőbb műfajokat képviselő darabjaiban lépett színre az évek folyamán.

 

Pályafutását számos elismerés kiséri. 1985-ban Jászai Mari díjjal, 2012-ben Érdemes Művész díjjal, 2015-ben Kiváló Művész díjjal, 2018-ban pedig Kossuth díjjal ismerték el színészi munkáját.

 

Büszkén vallja és mondja: „magyar vagyok, és egri!

tordai teri mti
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Sike András – olimpiai bajnok birkózó, edző

Sike András Egerben született, harmadik gyerek volt a családban. A várostól 38 kilométerre egy kis faluban, Szentdomonkoson nőtt fel, és elsősorban futballozott. Miután 8 évesen Egerbe költöztek, a focinál alacsony termete miatt nem vették számításba, így a birkózóterembe kezdett el járni bátyjával, 1977-től lett az Eger SE sportolója.

 

Egerben akkor nagy élet volt. Látszott Sikén a tehetség, nem sokkal később a Fradiba vezetett az útja, mert vidékről sokkal nehezebb volt karriert csinálni. A kötöttfogású birkózás 57 kg-os súlycsoportjában versenyzett. 17 évesen, 1982-ben került a fővárosba, és hamarosan már a juniorok között Európa- valamint világbajnoki érmeket szerzett. 1985-ben már magyar bajnok volt, és bekerült a felnőtt válogatott keretébe is. Az Európa-bajnokságról egy hatodik hellyel tért haza. 1988-as májusi Eb-n megszerezte első felnőtt érmét. 1988-as szöuli olimpiára éremesélyesként indult. Látvány, erő, dinamika, fortély – a birkózó Sike András mindent bemutatott a szöuli olimpia döntőjében, nem talált ellenfélre, olimpiai bajnok lett. Ebben az évben világkupagyőztes és Európa-bajnoki bronzérmes volt. A 92-es olimpián megsérült a könyöke az első meccsen, így a címvédésről rögtön le kellett mondania.

 

Aktív sportolói pályafutása lezárását követően is maradt az FTC kötelékében, ahol az ifiúsági, majd a felnőttcsapatot irányította és a szakosztályvezetői feladatokat is ellátta. 2015. szeptembere óta a magyar kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányaként számíthatnak jelentős tapasztalatára és tudására. 2019-ben az egri birkózó csarnokot róla nevezték el.

 

Jelenleg az FTC birkózó szakosztály vezetője, az FTC elnökségi tagja. A magyar kötöttfogású birkózó válogatott szövetségi kapitánya. A Tokio 2020 olimpiára négy kvótát szereztek a kötöttfogásúak Sike András irányításával.

Sike András
Fotó: Czagány Balázs / MTI

(Indexkép forrása: TV Eger)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló