2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #zöldfül #noszvaj #állatvédelem #macskaárvaház alapítvány

Egerbe látogat az Olasz Állatvédő Párt elnöke

Csarnó Ákos 2021.11.25. 15:00

Cristiano Ceriellót magyaros vegán ételekkel és városnézéssel várják, programja részeként pedig találkozik helyi szervezetekkel, politikusokkal és előadást is tart majd.

 

Jövő tavasszal Egerbe és Kápolnára látogat Cristiano Ceriello olasz politikus, a Partito Animalista Italiano, vagyis az Olasz Álltavédő Párt  elnöke, a Macskaárvaház Alapítvány meghívására – tudta meg az Egri Ügyek az állatvédő civilszervezt kuratóriumi elnökétől. 

 

Bóday Pál portálunknak elmondta: Ceriello elnök urat – aki egyébként "civilben" is ismert, hiszen  fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó ügyvédként is praktizál – "formailag" a Macskaárvaház hívja meg egy kétnapos Heves megyei látogatásra, valójában az egész  hazai vegán állatvédő mozgalom nevében szeretnék vendégül látni, hiszen az olasz állatvédőktől "bizonyosan mindannyian, akik tenni szeretnénk itthon az állatok jogaiért, és felszabadításáért, sokat tanulhatunk". Hozzátette: "a Partito Animalista Italiano nemrégiben zárta le rendkívül sikeres aláírásgyűjtési akcióját, amelynek során Olaszországszerte közel egymillió szavazatot gyűjtöttek össze  a vadászat betiltását követelve".

Ceriello 
A Macskaárvaház kuratóriumi elnöke elmondta: az Olasz Állatvédő Párt meghívását követően szeretnék Magyarországra invitálni a német állatvédő párt, a Tiershutzenpartei vezetőit is, mert az a társadalmi-politológiai folyamat, amely ezeket a pártokat Nyugat Európa szerte létrehozta, immáron Magyarországon is zajlik. Bóday úgy fogalmazott:

Magyarországon néhány évvel ezelőtt a parlamenti ellenzék, nagyjából másfél-két esztendeje pedig a kormányoldal kezde meg azt a fajta "greenwashing" folyamatot, amelynek nyomán politikájukat igyekeznek állatvédő színben feltüntetni. Ennek vannak pozitívumai is, hiszen például a korábbi állatvédelmi tüntetések, amelyeken megjelentek ellenzéki személyiségek, majd az  állatvédelmi nemzeti konzultáció, amit a kormányzat indított, valóban ráirányította a figyelmet az állatvédelem égető ökológiai, gazdasági és etikai problémáira. Viszont a társadalom döntő részét egyúttal meg is tévesztette: a kormánypárti és ellenzéki szavazók százezreinek, vagy akár millióinak tűnhet úgy, hogy most már jó irányba mennek a dolgok, de sajnos erről szó sincsen.

A Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint "rendkívül disszonáns, hogy például Budapesten, és a főváros kerületeiben az, hogy  ellenzéki vezetők mostanában nemes egyszerűséggel csak "zöld demokratáknak" kezdték magukat nevezni, miközben az állatok védelmében, a vegán esélyegyenlőség érdekében, a növényi alapú étkezés népszerűsítése ügyében semmi nem történt Budapesten, és az ellenzék által uralt vidéki nagyvárosokban sem. 


Ugyanakkor – Bóday szerint – az is hiteltelen, hogy miközben  a magyar kormánynak Ovádi Péter személyében már külön állatvédelmi miniszteri biztosa is van, aki éppen az utóbbi napokban egy-két jó hírrel szolgált az állatkínzásos bűnügyek szankcionálásában, addig főnöke, az agrárminiszter, "széles mosollyal propagálja a hobbivadászatot és örömünnep keretében nyit meg vágóhidakat, ahol állatok milliói pusztulnak el szörnyű kínzások között."


Bóday úgy látja: ez a Nyugat Európában is tapintható kettősség hozta létre, és viszi sikerre a kontinens állatvédő pártjait, és politikusait, akik azt mondják,

az állatvédelmet valóban fontosnak tartó választópolgároknak lehetőséget kell adni arra, hogy hiteles, következetes, a perverz és beteges állatgyilkos vadászatot, valamint az állatok megölését, megevését teljes egészében elutasító politikusok képviseljék a közéletben az állat és természetvédelmet.

jetpower 3

Bóday úgy fogalmazott:

Nyugat Európában, de szerencsére immáron hazánkban is egyre több, gondolkodó ember számára világos, hogy az állatvédelem nem néhány társállat simogatásából, tutujgatásából áll, hanem abból az elhatározásból, hogy akár erkölcsi, egészségügyi vagy vallási okokból, de mindenképpen lemondunk arról, hogy állattársainkat hobbiból, vagy étkezési célból megöljük.

Az egriugyek megtudta: Ceriello elnök  várhatóan Noszvajon és Egerben fog lakni, és természetesen vegán – de a tervek szerint magyaros – étkezést biztosítanak számára ittléte idejére. A tervek szerint – környezetvédőként – vonattal érkezik és amennyiben olyan helyekre látogat, amely nem elérhető vasúton, egy villanyautóval szállítják majd az Olaszországszerte, de egész Európában rendkívül népszerű nápolyi vegán-állatvédő politikust, akinek szívéhez rendkívül közel állnak a macskák: otthonában négy mentett állatot gondoz. 


Bóday Pál elmondta: Ceriello elnök úr programja részeként szeretnék megmutatni neki Eger és Heves megye szépségeit, több állatvédő-vegán civil szervezet képviselőivel is találkozik, de tervbe van véve, hogy – a kormány és az ellenzék részéről egyaránt – találkozzon olyan hazai politikusokkal, akik elkötelezettek a vegán állatvédelem mellett. Egyúttal arra is felkérték a hazai civilek az olasz állatvédő politikust, hogy tartson előadást az Olasz Állatvédő Párt létrejöttéről és munkájáról, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy talán hazai, a közélet iránt érdeklődő fiatalok is kedvet kapjanak ahhoz, hogy a jövő politikusaiként itthon is küzdjenek az állatok jogaiért, felszabadításukért. 

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló