2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Oroján Sándor tömeges kirúgással riogat, a Városháza cáfol

2019.11.30. 00:00

A Fidesz-frakció vezetője azt állította, hogy leépítés lesz a Városgondozásnál, az önkormányzat szerint viszont nincsenek ilyen tervek.

 

Oroján Sándor, az egri Fidesz-frakció vezetője legújabb, csütörtök délelőtt közzétett Facebook-videójában arról beszélt, hogy az önkormányzat elbocsátásokat tervez a Városgondozás Eger Kft.-nél.

 

Nagyjából 20 embert építenek le, vagyis az eddig 8-12 fős brigádok 6 fősre fognak csökkenni

 

– jelentette ki.

 

Az önkormányzati képviselő mindezt tényként közölte, ugyanakkor azt nem árulta el, hogy milyen forrásból származnak az értesülései.

 

Azt nem tudjuk tehát, hogy mire alapozta az állításait Oroján Sándor, mindenesetre az önkormányzat időközben már cáfolta őket. 

 

A Városgondozásnál nincs semmilyen tervezett mértékű létszámleépítés, nem bocsátanak el embereket, nem szűnnek meg munkahelyek, a feladatellátáshoz mérten a társaság stabil létszámmal rendelkezik.

 

– írták a portálunkhoz eljuttatott közleményben, amelyet Mirkóczki Ádám polgármester jegyez.

 

A városvezető szerint a Városgondozás célja – szemben azzal, amit Oroján Sándor mondott –, hogy minél hamarabb bővíteni tudja munkavállalói létszámát, ezzel minél több egrit juttatva biztos megélhetéshez.

 

"A Városgondozás Eger Kft folyamatos, rosszindulatú lejáratására törekvés sértő a cégnél dolgozó több, mint 100 főre nézve, akik áldozatos munkájukkal nap mint nap a városért dolgoznak. Az önkormányzat továbbra is kiáll a város cégei, intézményei, hivatali dolgozói mellett" – zárul a polgármesteri hivatal közleménye.

 

 (Indexkép: Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala)

 

Rápirított Eger lakosságára a Városgondozás, jobban kéne figyelnünk szerintük

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló