Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző
A pályázaton történő indulást már korábban belebegtették, a Városháza pénteki közleménye szerint már 2016 őszén rendezett Eger egy szakmai fórumot, elindult a közös gondolkodás és az egri Kulturális- és Közösségfejlesztési Koncepció kidolgozása. Miközben a kandidálni kívánó önkormányzatok várták a pályázati kiírás megjelenését, januárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott díszünnepségen Habis László polgármester és Dr. Liptai Kámán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora stratégiai megállapodást írt alá, amely kifejezetten az EKF 2023 pályázatban való szoros együttműködésről szól.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága 2017 február 20-án tette közzé az „Európa Kulturális Fővárosa 2023” pályázati felhívást. Kijelenthetjük, hogy az egri munka nem többséggel, hanem egységgel, lendületből indul – mondta el Martonné Adler Ildikó alpolgármester. Hozzátette: „rendkívül fontos, hogy február 23-án a Közgyűlés teljes egységben, egyhangú szavazással fogadta el a város Kulturális- és Közösségfejlesztési Stratégiáját. Nagy öröm ez a számunkra, hiszen az átfogó dokumentum megléte önmagában is feltétele annak, hogy a megyeszékhely indulhasson az EKF 2023 cím elnyerését célzó pályázaton, az egységnek pedig egyértelmű üzenete van. Úgy vélem, világlátástól, pártállástól függetlenül büszkék lehetünk - és vagyunk is – a városunkra és Eger kulturális értékeire. Hisszük, tudjuk, hogy a most induló pályázati folyamat során képesek leszünk mindezt méltó módon, európai szinten is megmutatni”.
Üzenetértéke van annak is, hogy a kulcsfontosságú stratégiáról azon az ülésen született meg az egységes, támogató döntésünk, melyen a Közgyűlés városi sajtódíjat alapított a 25 éve elhunyt író és publicista, Mészáros György emlékére. Az egri 56-os hős, közismert kutató, kiemelkedő kulturális szakember és újságíró volt az, aki a rendszerváltást követően megalkotta Eger első Kulturális Koncepcióját – hangsúlyozta Martonné Adler Ildikó.
Eger tehát elindul, az eddigi, stratégiai gondolkodás a részletek kidolgozásával, gőzerővel folytatódik: márciusban találkozunk a környező települések vezetőivel, információs napot tartunk a sajtó és a kulturális ágazatban dolgozók, művészek számára. Nagyszabású nyitó eseményt is tervezünk az egri polgárok számára, melyre szintén nem kell sokat várni – árulta el a pályázati munkát koordináló alpolgármester.