2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#egerplusz #eger #sport #egri városi sportiskola #ökölvívás

Bokszünnep a Kemény Ferenc Sportcsarnokban: kilenc érem maradt Egerben

agriasport.hu 2021.11.15. 13:56

Vasárnap ért véget az ötnapos bajnokság.


Vasárnap délben az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban befejeződött az ötnapos, három korosztályos országos bajnokság. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és az Egri Városi Sportiskola rendezésében a szombati napon negyvennyolc serdülő és junior bajnokot, vasárnap 10 felnőtt női bajnokot avattak.

 

A MÖSZ tagszervezetei alaposan kitettek magukért, kemény felkészülést követően összesen nyolcvan klub 294 versenyzője vett részt az idei egri országos bajnokságokon. Két ringben, rekordszámú, összesen 232 pár (!) küzdelmeit rendezték meg. Lemérhették tudásukat az utánpótlás korosztály legjobbjai, akik a következő olimpiákra jutást tűzték ki célul, amelynek alapját jelentette az egri bajnoki cím. A serdülő korosztályban a 2007, és 2008-ban született versenyzők indulhatnak, a junioroknál pedig az idősebbek, a 2005-ös, valamint a 2006-os korcsoport tagjai bokszolhatnak.

 

Mindkét korcsoportban remek mérkőzések sorát láthatta a közönség. A jövőt építő kezdeményezésként négy U-12-es bemutató mérkőzés is szerepelt a szombati programban. Hangolásként Curtis koncert is megelőzte a finálék csatáit.

 

Kilenc egri érem

A házigazda Egri Városi Sportiskola ökölvívó szakosztálya jól szerepelt, 5 arany, 1 ezüst, 3 bronzéremmel.

ober232
Kép forrása: agriasport.hu

 

Bajnoki címet szerzett a serdülő női korosztályban Talpas Roxána (45 kg), Harkály Amanda (47 kg), junior nőknél Csorba Csenge (54 kg).

 

A serdülő fiúknál aranyérmes lett Horváth Richárd (50 kg), Bangó Roland (54 kg.)

 

A vasárnapi női finálét követően ezüstérmet vehetett űt Nyilas Turán Apolka (66 kg).

 

A három bronzérem gazdája: Junior női: Bozó Virág (66 kg), Serdülő férfi: Ádám Attila (48 kg). Junior férfi: Jakab Szabolcs (63 kg).


Az EVSI edzői: Dorkó Péter, Horváth Máté, Nagy Ferenc.

 

(Via agriasport.hu)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló