2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#egerplusz #eger #szavazás #pályázat #dobó istván vármúzeum #közgyűlés #emlékhely #első világháború

A közgyűlés is támogatja, hogy emléksétányt alakítsanak ki Egerben az első világháborúban elesetteknek

Barna Benedek 2021.11.25. 15:43

Csütörtökön ezen kívül döntöttek egyebek mellett a vármúzeum által benyújtandó pályázatról és egy új utcanévről is.

 

Jó néhány téma került csütörtökön az egri közgyűlés elé, pedig egyes napirendi pontokat végül vissza is vontak, így történt ez a Gárdonyi Géza Színház nonprofit kft.-vé alakításáról szóló előterjesztésével is. A heol.hu beszámolója szerint Mirkóczki Ádám polgármester a színházzal kapcsolatban megemlítette, hogy levelet kapott a minisztériumtól (erről ebben a cikkünkben bővebben is írtunk már), és azt mondta, jogszabályi kötelezettségük lett volna ezen a napon tárgyalni az ütemezést, de "az Emmi egy szakértőjével közösen fogjuk kidolgozni az átalakulást".

 

Emellett a közgyűlésen az is kiderült, hogy a képviselők megkapták a színházi járványkezeléssel kapcsolatos vizsgálat eredményét.

 

100 millióra pályázik az egri vár

 

Első napirendi pontként tárgyaltak arról, hogy a Dobó István Vármúzeum pályázatoot nyújtana be a Nemzeti Kulturális Alap által a Magyar Géniusz Program keretében létrehozott, ideiglenes kollégiumnak. A múzeum az állandó kiállításának teljes körű felújítására szeretne 100 millió forintot. A kiállítás tervezett címe: „Vár állott, most…” Az egri vár története a püspökség alapításától a Rákóczi-szabadságharcig és a Nemzeti emlékhelyig. 

 

Kérdésre Ringert Csaba, a vármúzeum igazgatója elmondta: a Modern Városok Program program fejlesztéseihez igazodva dolgozzák ki a kiállítás tematikáját. A pályázatot megszavazták.

 

A téma tárgyalásakor Orosz Lászlóné (Fidesz) rákérdezett, megvan-e már, hogy ki a felelős a Szép-bástya év eleji leomlásáért. Mirkóczki Ádám válasza alapján továbbra sincs felelőse a történteknek.

 

Támogatták a világháborús emlékhely kialakítását a képviselők

 

Portálunk is megírta, hogy az Egri Norma Alapítvány kezdeményezte az első világháborúban elesett egri katonák előtt tisztelgő emlékhely kialakítását az Eger-patak Kossuth Lajos utca – Klapka György utca közötti szakaszának keleti támfalánál.

vilaghaborusemlekhelylatvanyterv-1
Az emléksétánynak az előterjesztéshez csatolt látványterve

Az emlékhely helyszínének kiválasztását és megtervezését egy kutatómunka előzte meg, mely során az Egri Norma Alapítvány feltárta az elesett egri katonák nevét, összesen 318 személyt azonosítottak be. Herman István, az alapítvány képviselője a közgyűlésben rámutatott: Eger azon kevés városok közé tartozik, ahol nincs első világháborús emlékhely.

 

A téma tárgyalása során felmerült, hogy meg kellene kérdezni a környéken élőket az emlékművel kapcsolatban, Farkas Attila alpolgármester erról szóló módosító javaslatot tett, amelyet azonban a közgyűlés elutasított, majd megadták az elvi hozzájárulást a sétány kialakításához.

 

Új utcanévről is döntöttek

 

A fenti döntéseken túl egyebek mellett módosították a költségvetést, elfogadták a város drogstratégiáját, és az önkormányzati fenntartású óvodai körzetek összevonásáról szóló tervezetet, valamint a Széchenyi utca 4. szám alatti, egykori óvoda eladásáról is döntöttek a képviselők.

 

Továbbá szavaztak egy új utcanévről is: a Kőlyuk útról nyíló, a Városgondozás Eger Kft. tulajdonában lévő utca mentén található több cég telephelye is, és a FLOTT Szerviz Kft. képviselője kérelmezte a fióktelepük címének rendezését. Ennek érdekében terjesztette elő Dr. Bánhidy Péter jegyző az utca elnevezését, amelyhez a tulajdonos írásban hozzájárult. Az önkormányzati rendelet alapján összeült 3 tagú ad-hoc Utcanév Bizottság az Iparos utca elnevezést javasolta.

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló