2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

#eger #egri főegyházmegye #eszterházy károly katolikus egyetem

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona: az Eszterházy megérett rá, hogy a katolikus egyetemek családjának tagjává váljon

Barna Benedek 2021.08.02. 17:34

Vasárnap megtörtént a fenntartóváltás, amelynek alkalmából a rektor arról beszélt: 250 éves terv vált valóra azzal, hogy az egri egyetem az egyházhoz került.

Augusztus 1-jén hálaadó szentmisével ünnepelték meg Egerben, hogy Eszterházy Károly Katolikus Egyetem néven az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerül a város egyeteme. Ternyák Csaba érsek szentbeszédében hangsúlyozta: ha az ész és a hit között békesség, együttműködés és harmónia van, felvirágzik a város és az ország. A bazilikában az egyetem vezetése, munkatársai, hallgatói gyűltek össze – számolt be a Magyar Kurír.

 

Ternyák Csaba érsek köszöntőjében így fogalmazott: "Amikor Eszterházy Károly megalapította a Domus Universitast, az Egyetemi Házat, még csak elképzeléseiben létezett a székesegyház és a püspöki palota. Öt évvel ezelőtt ünnepelhettük álma megvalósulását: az intézmény egyetemi rangot kapott."

 

Szentbeszédében az érsek arról beszélt: két megismerési rend van, az ész és a hit útja. A filozófiai ész eljuthat Isten bizonyos fajta ismeretére, aki a világmindenség alapja, ám Isten életének misztériumába csak az isteni kinyilatkoztatás vezet be bennünket, amely a hit tárgya.

A megismerés, az igazság keresésének és megismertetésének őszinte vágya, valamint az ész, a ratio iránti tisztelet sarkallta Eszterházy püspököt az egyetemi gondolat elindításában, majd ötven évvel később Pyrker érsek ugyanannak az igazságnak a szolgálatában Isten megismerésére és imádására építette a főszékesegyházat – mint a fides, a hit bástyáját. Ily módon szakrális jellege van annak a két nagy épület között található térnek is, ahol a püspök szobra áll. Ez az Eszterházy tér kapcsolja össze a hit és az ész templomát. Amikor e kettő között békesség, együttműködés és harmónia van, akkor virágzik fel a város és az ország. A harmónia eddig is megvolt, a felvirágzás pedig Isten segítségével folytatódik

– mutatott rá Ternyák Csaba.

 

 

A szentmise végén felolvasták Novák Istvánnak, a Jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatójának kanonokká és az egyetem rektorhelyettesévé való kinevezési dokumentumát. A misét Domus Universitatis és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új névtáblájának megáldása követte.

 

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektor köszöntőjében hangsúlyozta: egy 250 éves terv vált most valóra.

Az egyetem megérett arra, hogy a katolikus egyetemek nagy családjának tagjává váljon, és a keresztény értékrend figyelembevételével folytassa kutatási és oktatási működését. Szellemi megújulás elé nézünk. Olyan közeg kívánunk lenni, ahol lehetővé válik az ember személyes és szellemi kiteljesedése, s ezzel szolgálni tudja a várost, a régiót és Magyarországot.

Ternyák Csaba érsek, az egyetem nagykancellárja örömének adott hangot, hogy 13. utódként valamit hozzá tudott tenni annak a nagy álomnak a megvalósulásához, hogy itt egy katolikus egyetem szolgálja az emberek művelődését, szellemi-kulturális felemelkedését.

Augusztus 1-je eseménye visszaemlékezve része lesz annak a történelemnek, melynek építőkövei egymásra rakódtak. Eszterházy Károly, Pyrker János és Szmrecsányi Lajos kijelöltek egy irányt, s ma mi is mindent megteszünk, hogy ebben az irányban haladjunk.

Az ünnepi nap szenátusi üléssel folytatódott, este pedig díszünnepséget tartottak a Líceum udvarán. Az est a Tolcsvay László zenéjére és Tolcsvay Béla szövegkönyvére készült zenés rockoratórium, a Magyar mise bemutatójával ért véget.

 

(Indexkép forrása: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem / Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló