2024. május 6., Ivett Frida

Eger ügye

Eger csaknem húszmillió forinttal támogatja a nagy helyi rendezvényeket

2019.11.30. 00:00

Az önkormányzat így szeretné segíteni a város turisztikai életének fellendülését.

 

A márciusban kialakult vírushelyzet miatt az egri rendezvények elmaradtak, a szervezőknek is teljesen újra kellett gondolni programjaikat. Eger önkormányzata fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson minél több elmaradt esemény megtartásához, fellendítendő a város turisztikai életét, szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget adva az egrieknek, városba látogató turistáknak – áll a polgármesteri hivatal portálunkhoz eljuttatott közleményében.

 

Mint írják, a napokban a programgazdákkal folytatott egyeztetést a városvezetés a szezonban megtartandó eseményekről, ennek alapján Mirkóczki Ádám polgármester – a kormánytól kapott felhatalmazás alapján – az idei idegenforgalmi jelentőségű nagyrendezvények támogatásáról döntött:

 

– 1.500.000 forint önkormányzati támogatást kap az Egri Csillag Weekend, amelyet július 30-augusztus 2. közt terveznek megtartani a Dobó téren.

 

– 900.000 forintot adnak az Érsekkerti Nyári Játékoknak, amelyet július 16-augusztus 16. közé terveznek, a Szmrecsányi Lajos Érsekkertbe.

 

– 3.000.000 forint támogatást adnak az Agria Nyári Játékok Egri Csillagok előadásának, amelyet augusztus 7-8-ra terveznek, az Egri Várba.

 

– 5.000.000 forintot kap a XXIV. Egri Bikavér Ünnep, amelyet augusztus 20-23. között terveznek megtartani a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben.

 

– 2.000.000 fotintot adnak a X. Szepesi György Bárzenész Fesztiválnak, amely augusztus 23-26. közt lesz a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben.

 

– 500.000 forint jut a Völgy, Nyár, Zene kezdeményezésre, amely a nyárvégi hétvégeken kínál zenés programokat, borkóstolókat, apróbb eseményeket, ezzel színesítve a Szépasszonyvölgybe látogató turisták kikapcsolódási lehetőségeit.

 

– 500.000 forintot adnak a Szederinda Néptáncfesztivál – Viseletek Napjának, amely szeptember 12-én lesz a Dobó téren

 

– 1.500.000 forintos támogatást kap a szeptember 18-20. között, a Szépasszonyvölgybe tervezett háromnapos szüreti rendezvény, amelyhez kapcsolódik az Eger Civil Ünnepe is. 

 

– 2.200.000 forintot kap az október 2-4-re tervezett Utcazenészek Versenye, amelyből 200.000 forint a Képzőművészeti Utcafesztivál megvalósítására fordítandó.

 

– 1.000.000 forintot adnak a IV. VINO Kóstoló Ünnepnek, amely október 2-4. közt lesz majd, a Dobó téren

 

(Indexkép: Az Egri Bikavér Ünnep Facebook-oldala)

 

Kiderült, idén mikor lesznek az Agria Nyári Játékok Egerben, és az is, hányan ülhetnek a nézőtérre

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló