Skip to main content
2025. április 24., Csütörtök, György névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Eddig csodát tesz az egri egyetem bringása a világ egyik legismertebb versenyén

A hazai körverseny megnyerése után most Olaszországban villog Valter Attila.

Már a 13. szakaszt is teljesítették a versenyzők a világ egyik legismertebb kerékpáros körversenyén, a Giro d’Italián. A Cervia és Monselice közötti etap 192 kilométeres volt, a szakaszt egyébként az olasz Diego Ulissi nyerte, de mi most nem miatta írunk a versenyről.

A körversenyen ott teker a magyar Valter Attila, aki az egri Eszterházy Károly Egyetem hallgatója, az egyetem Sporttudományi Intézetében sportszervező szakon tanul. Valter már azzal is kisebb meglepetést szerzett, hogy nemrég megnyerte a Giro hazai „kistestvérét”, a Tour de Hongrie-t, de az Olaszországban eddig mutatott teljesítménye az igazán megsüvegelendő. Valter összetettben jelenleg a 22. helyen áll, amely a világsztárokkal telitűzfelt mezőnyben eddig több mint bravúros.

Fotó: MTI

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden rajtoló Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

Szombaton a Conegliano és Valdobbiadene közötti 34,1 kilométeres egyéni időfutam vár a Giro d'Italia mezőnyére, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d'Italián, amíg jövő vasárnap célba ér Milánóban.

Az egri egyetem hallgatója nyerte a Tour de Hongrie kerékpárversenyt

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!