2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Durván pénzes befektető mentené meg az egri focit

2019.11.30. 00:00

Leisztinger már tavaly nyáron bejelentette, hogy az Eger következik a diósgyőri DVTK megmentése után.


A Leisztinger érdekeltségébe tartozó Borsodsport Invest Kft. és az Egri Sportcentrum Labdarúgó Sportegyesület közös céget alapított Eger Labdarúgó Sport Kft. néven. A 3 millió forint törzstőkéjű cég ügyvezetője Harmati Péter, a régi egri focistákból verbuválódott Sportcentrum elnöke – írta a vg.hu.

 

Az Eger a 2012–2013-as szezonban kiesett az NB I-ből, de pénze már nem volt a másodosztályú licencre. A következő évben felszámolás indult a klubot működtető Egri Futball Club Kft. ellen, így a Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta az NB III keleti csoportjából is.

 

Harmati a befektetőtől várt konkrét invesztícióról nem tudott nyilatkozni, mondván, az együttműködés még kezdeti stádiumban van, de a cél az, hogy három-öt éven belül a második vonalba kerüljön fel a felnőttcsapat. A Borsodsport Invest eddig nem ódzkodott a kiadásoktól, mérlege alapján négy év alatt 800 millió forint veszteséget termelt, 2014 végére mínusz 600 millióra fogyasztotta a saját tőkéjét.

 

 

 

fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

A képen jobb oldalt látható a befektető, aki baloldali elköteleződését nem rejti véka alá. Mindenesetre érdekes lesz, ha Egerben létrejön a vörös földbáróval az együttműködés. 

 

Forrás és még több információ: vg.hu.

 

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló