Skip to main content
2026. október 14., Szerda, Helén névnap

2026. okt. 14. Szerda, 08:53 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Drogproblémák, patkányok és áram nélkül élő családok – megrázó riport készült az egri Verőszaláról

Eger történelmi belvárosától alig egy kilométerre súlyos szociális és közbiztonsági problémákkal küzdenek a Verőszalán élők. A Roma Sajtóközpont Telepjáró című műsorának riportjában a lakók a drogkereskedelemről, az illegális szemétlerakásról, az áram nélkül maradt otthonokról és a mindennapos előítéletekről beszéltek. A megszólaló önkormányzati képviselők szerint a problémák régóta ismertek, a megoldások azonban továbbra is váratnak magukra.

„Tudjuk, hogy ki a fő díler. Tudjuk. Tudjuk azt, hogy hol lakik. Mindenki tudja” – fogalmazott Hadnagy József fideszes önkormányzati képviselő a Roma Sajtóközpont október 13-án megjelent riportjában. A politikus szerint a rendőrség is ismeri a feltételezett fő terjesztőt, mégsem sikerült felszámolni a környéken tapasztalható drogkereskedelmet. Hadnagy úgy látja, elsősorban a kisebb mennyiségeket árusító, kiszolgáltatott helyzetű emberek kerülnek a hatóságok látókörébe, miközben a háttérben állók felelősségre vonása elmarad.

A kábítószer-probléma a helyiek beszámolói szerint családokat tesz tönkre. Lakatos Gyuláné elmondta, hogy 35 éves fiát a drog miatt veszítette el, másik fia pedig kábítószerrel összefüggő ügy miatt került börtönbe. Más megszólalók arról beszéltek, hogy a függőség miatt emberek veszítik el munkahelyüket, családok hullanak szét, a környék lakóinak nyugalmát pedig az éjszakai jövés-menés is zavarja.

A közbiztonsági gondok mellett a legalapvetőbb életfeltételek biztosítása is problémát jelent. Farkas Beáta például évek óta próbálja elérni, hogy ismét legyen áram az otthonában. Elmondása szerint előre fizetős villanyórát szeretne, és azt is vállalná, hogy a befizetett összegek egy részéből korábbi tartozását törlesszék. A riportban többmilliós áramtartozásokról is szó esik, amelyek rendezésére az érintettek jelenleg nem látnak megoldást.

Az illegális hulladéklerakás szintén visszatérő probléma Verőszalán. A riportban bemutatott szemétkupacok a lakók szerint rendszeresen újratermelődnek, a hulladék egy részét pedig kívülről szállítják a városrészbe. A felhalmozódó szemét miatt elszaporodtak a patkányok, amelyek a beszámolók szerint már a lakóházakba is bejutnak.

A riport kitér a lakhatási nehézségekre és a társadalmi előítéletekre is. Több helyi lakos arról számolt be, hogy a verőszalai lakcím önmagában hátrányt jelenthet az álláskeresésnél. Ugyanakkor számos olyan család él a környéken, amelynek tagjai évtizedek óta dolgoznak, rendezett otthont tartanak fenn, és gyermekeik számára szeretnének jobb jövőt biztosítani.

A városrészben több civil és szociális szervezet is működik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Összefogás, Fejlődjünk Együtt Alapítvány közösségi programokkal, gyermekfoglalkozásokkal és mentorálással próbál segíteni. A riportban olyan fiatalok is megszólalnak, akik továbbtanulást terveznek, egyikük például orvos szeretne lenni.

A támogatási programok eredményessége ugyanakkor vitát váltott ki a helyi politikusok között. Domán Dániel önkormányzati képviselő szerint az évek óta visszatérő problémák azt mutatják, hogy a városrészbe érkező támogatások nem hoztak megfelelő változást. Hadnagy József ezzel szemben a pályázati rendszer kötöttségeire hívta fel a figyelmet. Állítása szerint egy korábbi TOP Plusz-program keretében az áramellátás és a hulladékhelyzet rendezésével is foglalkoztak volna, de a pályázat tartalmát módosítani kellett, és végül inkább képzésekre helyeződött a hangsúly.

A riport egyik legfontosabb tanulsága, hogy Verőszala problémái nem szűkíthetők le kizárólag a drogkereskedelemre vagy a szegénységre. A lakhatási nehézségek, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a környezeti állapotok és a társadalmi kirekesztettség egymást erősítő gondokat jelentenek.

A Roma Sajtóközpont a riport elkészítése során a rendőrséget és az MVM-et is megkereste. Előbbitől a drogkereskedelemmel kapcsolatos eljárásokról és a lakók biztonságáról, utóbbitól az áramtartozások rendezésének lehetőségeiről érdeklődtek. A beszámoló megjelenéséig egyik szervezet sem válaszolt, így a képviselő drogterjesztéssel kapcsolatos állításait sem erősítették meg hatósági részről.

A riportban megszólaló helyiek elsősorban nem újabb ígéreteket, hanem kézzelfogható változásokat szeretnének: biztonságos utcákat, rendezett környezetet, működő közszolgáltatásokat és olyan lehetőségeket, amelyekkel gyermekeik kitörhetnek a nehéz körülmények közül.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!