Dr. Bódis Péter az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára lesz
Új tisztségben folytatja munkáját Dr. Bódis Péter: a politikus az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. Kinevezéséről közösségi oldalán számolt be, ahol hangsúlyozta: nagy megtiszteltetésként tekint az új feladatra, amelyet komoly felelősségként él meg.
Mint írta, a minisztériumban már megkezdődött az intenzív szakmai munka. Parlamenti államtitkárként feladata lesz többek között a kormányzati és parlamenti együttműködés összehangolása, az igazságügyi miniszter országgyűlési munkájának támogatása, valamint a minisztérium és a társadalmi szereplők közötti kapcsolattartás koordinálása.
Dr. Bódis Péter kiemelte azt is, hogy új megbízatása mellett továbbra is fontosnak tartja Heves vármegye 1. számú választókerülete képviseletét, és változatlan elkötelezettséggel kíván dolgozni a térség fejlődéséért.
A politikus egyúttal sok sikert kívánt azoknak a képviselőtársainak is, akik átveszik korábbi frakcióvezető-helyettesi és bizottsági feladatait. Bejegyzésében úgy fogalmazott: célja továbbra is egy működő és emberséges Magyarország építése.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Kürtös László a honvédelmi miniszerhelyettes és államtitkár lett, így már két főre emelkedett a Heves megyei államtitkárok száma a kormányban.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!