2024. április 19., Emma

Eger ügye

#bródy sándor megyei és városi könyvtár #vándordíj

Díjazták a könyvtár dolgozóit

2022.12.07. 09:08

Ismét átadásra került a Bródy-díj és Az év könyvtárosa vándordíj

A Bródy Sándor Könyvtár 2021-ben két díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje azoknak a munkatársaknak a tevékenységét, akik folyamatosan kiemelkedő szakmai munkát végeznek az intézményben. A Bródy-díj odaítélésekor fontos szempont volt az újszerű és hatékony módszerek kidolgozása, azok gyakorlatba történő átültetése, illetve a közösségért végzett kiemelkedő munka és az elkötelezett szakmaszeretet és tudás.

 

 

Az év könyvtárosa vándordíj pedig annak a kollégának a tevékenységét ismeri el, aki az adott év során magas szintű szakmai munkát végzett és ezzel kivívta a kollektíva elismerését is.

 

Mind a két díjra a vezetők illetve az intézmény munkatársai tehettek javaslatot. Míg a Bródy-díj odaítélésében az igazgató és az igazgatóhelyettesek döntöttek, addig a vándordíjat a kollégák szavazatai alapján kapta a díjazott.

 

A két díjat az intézmény év végi összdolgozói értekezletén Tőzsér Istvánné igazgató asszony adta át. Bródy-díjban részesült: Mihály Andrea gyűjteményszervezési csoportvezető és Veresné Lefler Katalin könyvtáros. Az év könyvtárosa vándordíját Fekete Ildikó könyvtáros kapta.

Veresné Lefler Katalin magasan kvalifikált szakember, aki példamutató szakmai tudással, alázattal végzi munkáját. Sokoldalúságát, szakmai elhivatottságát nemcsak a könyvtárhasználók, hanem közvetlen munkatársai is elismerik. Energikusan veti bele magát a napi feladataiba, gyorsan és minőségi módon dolgozik. Maximalista, aki mindig magasabbra teszi saját maga számára a lécet. Munkájában kezdeményező, pontos, precíz és kellően motivált. Törekszik a szakmai fejlődésre.

A könyvtárközi kölcsönzés sok időt igénylő - soha be nem fejezhető, csak abbahagyható- feladatát alázattal, elhivatottan végzi. Lelkiismeretesen segíti, tanítja, mentorálja az egyetemi és főiskolai hallgatókat. Iskolai és egyéb látogatócsoportok számára könyvtárbemutató, könyvtárhasználati foglalkozásokat vezet. A könyvtártúrák megszervezésében és lebonyolításában aktívan vállal szerepet.

Türelemmel segíti a nyugdíjasokat a digitális írástudás elsajátításában a kezdő és haladó szintű informatikai foglalkozásokon. Innovatív magatartásával, emberségével munkatársait is ösztönzi a változásokhoz való folyamatos alkalmazkodásra.

Mihály Andrea 28 éve intézményünk elkötelezett dolgozója, aki ez idő alatt a könyvtári munka több területén kipróbálta magát, s mindenhol folyamatosan kiváló minőségű szakmai teljesítményt nyújtva. Megbízható, pontos, precíz munkájára jelenleg a Gyűjteményszervezési csoport vezetőjeként számítunk. Határozottan és felelősséggel menedzseli, szervezi és irányítja a csoport munkáját az állománygondozás minden területén, a gyarapítástól a selejtezésen át a revízióig, a közbeszerzéstől a KDS pályázaton át az ODR feladatokig, amellyel kivívja az intézmény partnereinek elismerését is. Az új feladatokra nyitott, rugalmas, jól együtt tud működni a könyvtár más szervezeti egységeivel. Több mint két évtizede a Minőségirányítási Tanács aktív tagja, önállósága, innovatív hozzáállása meghatározó a folyamatközpontú gondolkodás, folyamatszabályozás területén. Kiváló előadó, tudását magas szinten képes megosztani másokkal. Egy évtizede a Közalkalmazotti Tanács, jelenleg Üzemi Tanács vezetője, segítőkészsége, empátiája, a közösségben, a közösségért végzett munkája kimagasló. Szakmaszeretete, a minőségi szemlélet iránti elkötelezettsége, tudása, kiegyensúlyozottsága és kedves egyénisége méltán követendő példa a könyvtáros szakmai közösség számára.

Fekete Ildikó munkába állása óta könyvtárunk fontos tagja, 1983-tól tájékoztató könyvtáros, élete első és egyetlen munkahelyén a Bródy Sándor Könyvtárban. Mint magyar nyelv és irodalom szakos tanár, angol nyelvtanár és okleveles könyvtáros, mindhárom területen megtalálta munkájában azokat a lehetőségeket, amelyek személyes érdeklődésének és műveltségének a munkája során történő hasznosulását is jelentette. Széles tájékozottsága, irodalmi műveltsége igazi könyvtárossá avatja. Neve egybeforrt az Idegennyelvi gyűjteménnyel, ahol szakmai munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az Idegen nyelvi gyűjtemény az egykori Ifjúsági Házban történő kialakítása hatalmas előrelépést jelentett. E gyűjtemény gyarapítása, gondozása, a tájékoztatási feladatok mind olyan tevékenységeknek bizonyultak, melyeknek maximálisan eleget tudott tenni.

A British Council-lal több éven keresztül, a Goethe Intézettel jelenleg is igen eredményes könyvtári együttműködést ápol. Az általa szervezett angol, német nyelvű társalgási délutánok nagy népszerűségnek örvendenek. Olvasó klubja, kakaó- és teadélutánjai rendszeres és kihagyhatatlan alkalmakat jelentenek nyugdíjas és fiatalabb olvasóinknak egyaránt.

Segítőkészségének sok-sok elégedett olvasót köszönhetünk. A Plázakönyvtárnak is gyakori házigazdája. Rendszeres programjaiért a Bervai Idősek Otthonának lakói is nagyon hálásak.

Példamutató szakma szeretete, tudása, elkötelezettsége mindannyiunk előtt példaként állhat.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló