Annyi a rászoruló Egerben, hogy csak egy nap 400 adag ételt és csomagot osztanak ki

A gazdaság hasít egyesek szerint, de a szegénység csak akkor nem látszik, ha nem veszünk róla tudomást.
Az alapítvány fő feladatának tekinti, hogy segítse a rászorulók, a szociálisan hátrányos helyzetűek illetve a beteg gyermekek étkeztetését. Egri Irodájukat 1999-ben alapították azzal a céllal, hogy az alapítvány célkitűzéseit széleskörű civil összefogással megvalósítsák – áll a szervezet portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Az Egerben működő Ételt az Életért Programiroda munkatársai évek óta naponta félezer adag meleg ebédet osztanak ki a helyi rászorulóknak - ami éves szinten több mint 100 ezer tál meleg ételt jelent. 2016-ban indult útjára a diákétkeztetési programjuk, melynek keretében az Eszterházy Károly Egyetem nehezebb sorsú hallgatói számára biztosítanak ingyenes ebédet. A hallgatók tanulmányi és fenntartási költségei sok családnak rendkívül megterhelőek, a cél azonban az, hogy a diákok a szakma vagy a diploma megszerzéséig az oktatásban maradjanak és összpontosítsanak tanulmányaikra – vélik a Krisna-hívők. A felsőoktatásban résztvevő diákok terheinek enyhítésére létrejött szociális program folyamatos, de a legnagyobb igény a szorgalmi időszakban mutatkozik. A visszajelzések alapján, a résztvevők számára nagy segítséget jelent a rendszeres ebédtámogatás. A változatos és egészséges egytálétel mellé kenyér, gyümölcs és esetenként édesség is jár, melyet érvényes diákigazolványával bármely hallgató igényelhet.
A szervezet az adventi időszakban a főváros mellett 14 vidéki helyszínen, köztük Egerben is szervez ünnepi ételosztást. A december 21-én tartott karácsonyi akciójukon 400 nélkülöző egri lakos fog ellátásban részesülni, melynek során meleg egytálétel (vegetáriánus székelykáposzta), friss kenyér, tartós élelmiszercsomag (tartalma: rizs, olaj, liszt, cukor) tejtermékek, édességek, péksütemény talál majd gazdára. A kiosztásban az egri Eszterházy Károly Egyetem néhány hallgatója is segíteni fog, akik eddig maguk is az alapítvány támogatását élvezték. Céljuk, hogy viszonozzák a szervezet gondoskodását, illetve hogy megtapasztalják az adás örömét azok után, hogy maguk is átélték, milyen érzés nélkülözésben élni.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!