4 milliárdos hiány Egerben: Vágner Ákos szerint Eger működőképessége a tét, de az alpolgármesterekről és a polgármesteri kabinetről továbbra sincs szó
Négymilliárd forintos hiányról, 400 munkahely veszélyeztetettségéről és a 2027-es év súlyos pénzügyi nehézségeiről számolt be Vágner Ákos egri polgármester. A városvezető az önkormányzati intézményektől takarékosabb, hatékonyabb működést vár, miközben a korábbi bejelentések szerint a három alpolgármester és a jelentős költséggel működő polgármesteri kabinet megtartásával számol. Ez különösen annak fényében vet fel kérdéseket, hogy a kabinet 14 munkatársának éves bruttó bére meghaladja a 130 millió forintot.
„Eger működőképessége a tét!” – ezzel a felütéssel tett közzé Facebook-bejegyzést Vágner Ákos polgármester, aki a napokban az önkormányzati intézmények vezetőit tájékoztatta a város pénzügyi helyzetéről és a 2027-es költségvetés várható nehézségeiről.
A polgármester szerint Eger költségvetési mozgástere 2024-hez képest mintegy 20 százalékkal csökkent, miközben a működési kiadások emelkedésével a bevételek nem tudtak lépést tartani. Vágner arra is felhívta a figyelmet, hogy az egy főre jutó adóerőképesség tekintetében már Maklár, Demjén, Egerszalók, Füzesabony, Gyöngyös és Hatvan is megelőzi Egert.
Állítása szerint az önkormányzati intézmények fenntartása után nem marad elegendő pénz olyan alapvető városi feladatokra, mint a közvilágítás, a közösségi közlekedés, az utak és a közterületek fenntartása.
A helyzet súlyosságát érzékeltetve a polgármester úgy fogalmazott, hogy a mintegy négymilliárd forintos hiány nagyjából 400 ember munkahelyét, illetve 400 család megélhetését jelenti. A bejegyzésből ugyanakkor nem derül ki, hogy ez konkrét létszámleépítési tervet jelent-e, vagy a hiány nagyságát kívánta ezzel szemléltetni.
Az intézményektől takarékosságot várnak, a kabinet marad
A polgármester bejelentése különösen érdekes a városvezetés saját működési költségeiről korábban nyilvánosságra került adatok fényében.
Ahogy arról az Egri Ügyek augusztusban beszámolt, Domán Dániel önkormányzati képviselő adatai szerint a polgármesteri kabinetirodán 14 ember dolgozik, akiknek éves bruttó munkabére meghaladja a 130 millió forintot. A nyilvánosságra hozott kimutatásban 1,4 millió forintos kabinetvezetői illetmény, több 900 ezer forint körüli fizetés és négy sajtóreferens is szerepelt. Utóbbiak bérezése önmagában évente több mint 36 millió forintot jelent a képviselő számításai szerint.
Korábbi cikkünkben arról is írtunk, hogy Vágner Ákos Bódis Péter felvetéseire reagálva a Média Eger jövőjének vizsgálatáról beszélt, ugyanakkor a három alpolgármester és a polgármesteri kabinet megtartása mellett állt ki.
Mindez azért lényeges, mert miközben a polgármester most az önkormányzati intézmények vezetőitől a város egészének érdekeit szem előtt tartó gazdálkodást és változtatásokat vár, egyelőre nem ismertetett olyan új intézkedést, amely a saját közvetlen apparátusának létszámát vagy költségeit csökkentené.
Természetesen a polgármesteri kabinet működése is része az önkormányzati feladatellátásnak, és önmagában a bérköltség nagysága nem bizonyítja annak indokolatlanságát. A négymilliárdos hiányhoz képest a 130 millió forint ráadásul viszonylag kis tétel. A kérdés azonban az, hogy a meghirdetett takarékossági és hatékonysági elvek a városvezetés saját szervezetére is ugyanolyan mértékben vonatkoznak-e, mint a többi önkormányzati intézményre.
A korábbi kormány támogatását méltatta, az újjal is együttműködne
Vágner Ákos bejegyzésében kitért arra is, hogy a város pénzügyi problémáival már 2024-ben szembesültek, és azóta megkezdték a szükséges átalakításokat.
A polgármester szerint a korábbi kormánnyal való együttműködés kézzelfogható eredményeket hozott: a kétmilliárd forintos működési támogatás, a további állami források és az önkormányzati vagyongazdálkodás hozzájárultak a 2026-os költségvetés stabilizálásához. Kérdés, hogy akkor miért kellett a buszközlekedés adósságának rendezésére majd 800 milliós rendkívüli támogatásért a kormányhoz fordulni?
Hozzátette, bízik abban, hogy az új kormánnyal is eredményesen tudnak együttműködni Eger érdekében.
A 2027-es kilátásokról ugyanakkor borúlátóan nyilatkozott. Előzetes információi szerint az állami normatívák emelkedésére nem számíthatnak, így az önkormányzatnak a jelenleginél is szigorúbb gazdálkodásra kell felkészülnie.
Gyorsabb munkát és vállalkozóbarát szemléletet követel
A polgármester az intézményvezetőktől világos prioritásokat, összehangolt munkát és a város egészének érdekeit figyelembe vevő döntéseket vár.
Bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy gyorsabb, alaposabb munkára és vállalkozóbarát szemléletre van szükség az önkormányzat valamennyi területén.
Vágner szerint olyan megoldásokat kell meghonosítani Egerben, amelyek más településeken már beváltak, helyben azonban még ellenállásba ütköznek. Arra nem tért ki részletesen, hogy pontosan mely intézkedésekről van szó, és hol tapasztalja az említett ellenállást.
A polgármester azt írta, célja a város működőképességének helyreállítása úgy, hogy közben az önkormányzati dolgozók egzisztenciális biztonságát is megőrizzék.
indexkép: Vágner Ákos facebook
Kapcsolódó cikkek
Vágner válaszolt Bódisnak: vizsgálják a Média Eger jövőjét, de a három alpolg...
Domán Dániel: több mint 130 millió forint megy el évente az egri polgármester...
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!