2024. május 6., Ivett Frida

Mindenki ügye

Koronavírus – Táblázat mutatja, hogy melyik korcsoportban milyen a halálozási arány

2019.11.30. 00:00

A 40 éves koruk előtt megfertőzöttek 0,2 százaléka nem tud megküzdeni a kórral. Ez az arány 80 év felett már 14,8 százalék.

 

A kínai egészségügyi hatóságok közzétették az első nagyobb jelentést a koronavírusról. A dokumentum alapján az ázsiai országban 2020. február 11-ig összesen 44.672 embernél állapítottak meg fertőzést, és közülük 1.023 halt meg, ami 2,3 százalákos halálozási arányt jelent - írja a World Economic Forum.

 

A jelentés szerint a halálozási arány magasabb az idősebbek között: a 9 évesek és ennél fiatalabb beteg nem halt meg, a 10-18 évesek között pedig 0,2 százalékos volt az arány. A 60-69 évesek esetében már 3,6 százalékra, a 70-79 éveseknél 8-ra, a 80. életévtől pedig 14,8 százalékra nőtt a halálozás aránya.

 

Táblázat forrása: World Economic Forum

 

Emellett kiemelik, hogy a szív- és érrendszeri- vagy krónikus légúti betegségekben szenvedők, cukorbetegek, magas vérnyomásúak számára nagyobb veszélyt jelent a koronavírus, köztük magasabb volt a halálozási ráta. A nemek összehasonlításában pedig azt állapították meg, hogy a fertőzött nők 1,7 százaléka, míg a férfiaknak 2,8 százaléka halt meg.

 

A fertőzés időközben már Magyarországon is megjelent, eddig két személynél mutatták ki, és összesen 21 embert helyeztek karanténba, közülük három főt Egerben. Szerdától a vírus magyarországi terjedését egy ennek szentelt tájékoztató honlapon követhetjük nyomon.

 

Regisztráltak két beteget Magyarországon, így védekezhetünk a koronavírus ellen

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló