A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2019. október 16-án elfogtak és őrizetbe vettek egy 17 éves gyöngyösoroszi lakost, akinek letartóztatására is előterjesztést tettek.
A gyanú szerint a fiú 2019. szeptember 2-től, elfogása napjáig hat esetben követett el vagyon elleni bűncselekményeket Gyöngyösorosziban. Jellemzően a családi házak ablakát vagy ajtaját feszítette be, majd mobiltelefonokat, készpénzt, hűtőszekrényt, motorfűrészt, dohányt, valamint táskákat lopott el, a benne lévő értékekkel. Egyik esetben az ingatlan udvaráról egy kerékpárt vitt el.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben, a lopások miatt folytatott ügy vizsgálati szakaszát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.
Hat embert, köztük egy hamis rendszámmal furikázó sofőrt fogtak el kedden a rendőrök a megyében
Ittas vezetővel szemben is intézkedtek. Heves megyében az elmúlt 24 órában két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök - írja a police.hu. Az összefoglaló szerint a szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, két főt az ellenük kiadott körözés alapján.