2024. május 6., Ivett Frida

Eger ügye

Egri vállalkozók a bervai idősotthonba vittek maszkokat, a hallgatók a kórháznak adományoztak

2019.11.30. 00:00

Az idősotthonokba, az iskolákba és a Markhot Ferenc Kórházba is jutottak adományok a napokban.

  

Az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Önkormányzata április 16-án élelmiszeradománnyal hálálta meg az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak az áldozatos munkát – számolt be az egyetem honlapja.

 

Zaja Barbara HÖK-elnök a portálnak elmondta: minden félév elején beszerzik az élelmiszereket a rendezvényekhez, de mivel most a járvány miatt több eseményt is le kellett mondaniuk, nagyon sok étel és innivaló maradt a raktárukban.

 

Fotó: uni-eszterhazy.hu

 

"A termékek többsége nem tartható el az őszi félévig, és nem szerettük volna, hogy kárba menjenek, így egyértelmű volt, hogy jótékony célra adományozzuk a kórházi dolgozók számára, ezzel meghálálva mindazt, amit tesznek" – fogalmazott Zaja Barbara.

 

A felajánlás 50.000 forint értékű csomag volt, amely egyebek mellett mintegy 150 liter gyümölcslét és számos finomságot – teasüteményt, bonbont, müzliszeletet és chipset – tartalmazott. Az élelmiszeradományt dr. Thummererné Rebicsek Rita ápolási igazgató vette át.

 

Az idősotthonokba és iskolába is érkeztek adományok: az Agria TV arról számolt be, hogy az egri vállalkozók 1500 szájmaszkot és több flakon kézfertőtlenítőt vásároltak, hogy így segítsék az intézményeket a koronavírus elleni harcban.

 

Kedden többek között a felsőtárkányi otthonba és az Idősek Berva-völgyi Otthonába is vittek felszerelést, ahol a napokban négy embernek, egy dolgozónak és három bent lakónak is pozitív lett a vírus gyorstesztje.

 

További részletek az Agria TV riportjában:

 

 

Bajban vannak az egri szállásadók, mégis egy csodás gesztussal próbálnak talpra állni

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló