Félidőben, avagy egy kirúgási ügy margójára

Azt, hogy a Média Eger Kft. ügyvezetőjének valójában miért kell távoznia a posztjáról, nem tudhatom, lévén nem ültem ott azon az egyeztetésen, amikor ezt valakik eldöntötték, az viszont teljesen világos, hogy a menesztésében nem azok a „vádak” játszották a főszerepet, amiket a szélesebb nyilvánosság számára kommunikáltak. Az ugyanis aligha lehet indok egy felmentéshez, hogy a helyi televízió nem foglalkozott érdemben a polgármester fakivágásos ügyével (ilyen alapon az országos közszolgálati tv- és rádiócsatornák vezetését naponta el lehetne zavarni), az pedig még kevésbé hihető, hogy a Média Eger számlájáról csalók által lenyúlt 11 millió lehetett, ami kiverte a biztosítékot. Ugyanis utóbbi ügy rendőrségi vizsgálata még folyik, így az erre a történetre való hivatkozás igen erősen prejudikálásnak tűnik. (Arról nem is beszélve, hogy ez idő szerint azt sem tudni, megtérül-e majd a kár.)

Komolyan tehát legfeljebb egyetlen dolgot vehetünk, jelesül annak a kiadványnak a megjelentetését, amely Félidőben címmel látott napvilágot, és amiben a városvezetés megismerteti az olvasókkal azon fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek a 2019. őszi önkormányzati választásokat követően indultak el, illetve fejeződtek be. Nos, erről a beszámolóról-propagandakiadványról (ki-ki eldöntheti, számára melyik kifejezés a találóbb) szeretnék néhány gondolatot elmondani. Hogy miért? Nos, egyfelől azért, mert – mint hallottam – ez a különszám volt az, ami a leginkább kiborította az ügyvezető távozásáról határozókat. Másrészt azért, mert akiknek meg kellett volna szólalniuk ez ügyben, eddig nem tették, és nem úgy tűnik, hogy ez bármikor is a szándékukban állna. Harmadrészt pedig annak okán, hogy a Félidőben születését nem csak közelről volt alkalmam végigkísérni, de annak elkészítésében jómagam is részt vettem, így aztán nem kell innen-onnan összeszedegetnem az információkat.

Hogy baj-e vagy sem, amikor egy kormány vagy önkormányzat a közpénzből fenntartott médiájában időről időre beszámol az általa végzett munkáról, mindenkinek a megítélésére bízom, hiszen a dolog kétféleképpen is megközelíthető: tekinthetem mindezt a választók olyasfajta tájékoztatásának, amire azok joggal tarthatnak igényt, s persze, pénzszórásnak is, amikor az épp hatalmon lévők az adófizetők forintjaiból állíttatnak maguknak szobrokat. Ám bármely megközelítést is fogadjuk el, egy tény: ezzel a megoldással kivétel nélkül mindenki él: a Gyurcsány-kormányok éppen úgy megtették, mint Orbán Viktor mindenkori kabinetjei, s akkor még semmit sem szóltam az önkormányzatok hosszú soráról. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg utóbbiak néhány százezer forintot (netán pár milliót) fordítanak a lakosság informálására-önfényezésre (megint lehet választani), addig az előbbiek százmilliókat, ha nem milliárdokat. Mindez valahol érthető: egyfelől csakis a hatalmon lévőknek van pénzük ilyesmire költeni, másfelől nekik van miről beszámolniuk, hiszen – alapesetben – nem az ellenzék dönt egy-egy fejlesztés, beruházás elindításáról, következésképp a babérok sem őket illetik. (Na, persze, lehetne ezt jóval normálisabban is csinálni, de erre kis hazánkban egyelőre aligha van esély.

Mindezzel természetesen teljesen tisztában vannak azok is, akik az ügyvezető kirúgásáról döntöttek (aligha feltételezhető ugyanis, hogy úgy vélték, Somogyi Kinga hirtelen felbuzdulásból felajánlotta a városvezetésnek, hogy megénekelnék ők egy 40 oldalas külön Egri Magazin-számban az elmúlt két és fél év hősi tetteit), de hát miden ilyesmihez kell valami casus belli, és ez esetben ennyire futotta. Aki pedig erre azt mondja, jó, jó, de az ügyvezető mondhatott volna nemet is, annak nyilvánvalóan soha az életben nem volt kenyéradó gazdája (főnöke), ráadásul még A Keresztapát sem olvasta, amelyből szépen kiderül, hogy bizony vannak visszautasíthatatlan ajánlatok (kérések).

És ha már itt tartunk, megemlítenék még egy dolgot, ami t magam – bár csak áttételesen kapcsolódik a tárgyalt ügyhöz –a legfontosabbnak tartok. Minthogy nem vagyok igazán nagy matekos, most nem számolom pontosan össze, hány ügyvezetővel is dolgoztam az alatt a néhány esztendő alatt, amióta az Egri Magazinban publikálok, ám akár öt volt, akár hat (de az is lehet, hogy több), annyi biztos, hogy ezen a poszton legfeljebb hónapokra érdemes előre tervezni. És nem azért, mert minden alkalommal sikerül egy tehetségtelen, ám a végletekig lojális személyt a Média Eger Kft. vezetői székébe ültetni, hanem mert a hatalom mindenkori gazdái egyszerűen képtelenek önmérsékletet tanúsítani. Mert ha nem az lenne az alapvető attitűd, hogy „ez a mi tévénk, lapunk, a többieknek coki” (lásd Orbán Viktor mondását: Aki fizeti a prímást, az rendeli a zenét!), hanem, hogy „ez a választók médiája, elvégre az ő adójukból tartjuk fenn”), nem csak nívósabb sajtó működne, de annak vezetői sem éreznék úgy, hogy a megbízatásuk legfeljebb a hatalomváltásig szól. Ehhez persze, az kellene, hogy valamennyi érintett garantálja, a hatalom birtokában sem él majd vissza a lehetőségeivel, és pontosan ugyanazt várja el a sajtótól, amit ellenzékben. Hogy mindez illúzió? Igen. De egyszer talán valahol valakik megpróbálják megvalósítani.