2021. november 28., Stefánia

Vélemény

#mozi #az utolsó éjszaka a sohoban #filmkritika

Az utolsó éjszaka a Sohóban – Filmkritika

Domán Dániel 2021.11.24. 20:48

Edgar Wright kevésbé szokványos filmje görbetükröt tart azon filmek elé, amelyek romantizálják a nosztalgiát. Sokszor mondjuk, hogy régen mindig jobb volt, a rendező éppen ezt a pofont kínálja nekünk úgy, hogy közben egy különleges és izgalmas történetben darabjaira bontja le a hatvanas évekről vélt elképzelésünket a brit popkultúráról. A film élményéhez azonban nem kell Angliában élnünk. Elég, ha nem engedünk az álmainkból, feltéve, ha még nem őrültünk bele teljesen.

Edgar Wright neve sokak számára ismerős lehet. Korunk egyik tehetségesebb és legstílusosabb rendezője olyan filmekkel gazdagította a filmtörténelmet, mint a Vaskabátok, a Haláli hullák hajnala vagy a Baby Driver. Mind olyan alkotás, amelyről egyből felismerjük, hogy bizony itt arról a rendezőről van szó, aki viszonylag korán felfedezte saját stílusjegyeit és képes bármilyen filmjében alkalmazni azokat. Az utolsó éjszaka a Sohóban annyiban tér el előző alkotásaitól, hogy a rendező először lép bele a horrorfilmek világába és kijelenthetjük, hogy az eddigi legérettebb filmje lett.

 

 

A történet talán rémegyszerű. Eloise (Thomasin McKenzie) egy fiatal, ambiciózus divattervező, aki Londonba költözik továbbtanulni, de a beilleszkedés már problémás. A lány kortársai közt sem érzi felszabadultan magát, sokkal inkább megtalálja a hangot az idősebbekkel. Hamar tovább áll, hogy egyedül élhessen egy albérletben és a tanulmányaira koncentrálhasson. Azon veszi észre magát, hogy belepottyant a brit 60-as évekbe, a popkultúra aranykorába, a csillogó éjszakai életbe, de a kezdeti álmodozás egyre inkább lidércnyomássá alakul át, ahogy haladunk előre a történetben és természetesen a gyilkosságok sorozatában.

 

Edgar Wrightra jellemző, hogy történeteiben lassan építkezik, de minél több idő telik el, annál több csavart tartogat számunkra. A film első felében kérdőjelek sokasága halmozódhat fel bennünk, utána már csak arra leszünk figyelmesek, hogy mind a film hangulata, a színészek, a helyszínek, az egyéb technikai megoldások merőben eltérő élményt kínálnak a megszokott középszertől. Két szuperhősös film között igazi felüdülés átélni, hogy nem csak egy igényes és eredeti művet láthatunk, de el is gondolkodunk azon, hogy vajon a vágyódásunk a múltba mennyire létjogosult úgy, hogy évtizedekkel ezelőtti kultúránkról, társadalmunkról és minden másról aligha van fogalmunk. A rendező egy ártatlan fiatal lány történetén keresztül bontja le a tévképzeteinket arról, hogy régen minden jobb volt. Ahogy telnek a percek, minden egyre sötétebb és furcsább, a sztori utolsó húsz perce pedig végképp nem engedi, hogy egy pillanatra is a telefonunkhoz nyúljunk.

 

anyataylorjoy_queensgambit

 

Nem kérdés, hogy a rendező hiba nélkül választja ki a színészeit és jól is vezet őket. Anya Taylor-Joy népszerűsége nemrég körbefutotta a világot A vezércsel c. sorozatnak köszönhetően, Matt Smith pedig ismerős lehet a Ki vagy, Doki? vagy A korona c. sorozatokból. Nem érdemes kiemelni egy színészt sem, mindegyikőjük tündököl.

 

Ne higgyük azt, hogy ez egy időutazás a múltba vagy valamilyen tisztelgés lenne a 60-70-es évek horrorfilmjei előtt. Bár a rendező imádja a popkult utalásokat, előző filmjeiben is bőven épít rájuk, itt azonban egy ízig-vérig bosszúfilmet kapunk, amely ügyesen flipperezik a különböző filmnyelvi eszközök közt és nem fulladunk bele a filmtörténeti kakukktojásokba sem. A felnövéstörténet valami olyanba csap át, mintha felszállnánk Pestről, hogy elutazzunk Párizsba, de mire pislogunk kettőt, már Bagdad belvárosában találjuk magunkat. A teljes őrülethez kár keresgélnünk a tűt a szénakazalban, a történet nem hiba nélküli, de az apró félrelépéseket talán feledteti a filmben felcsendülő zenék, amely hasonlóan mondjuk Tarantino Volt egyszer egy Hollywood… filmjéhez, rendkívüli szerepet játszanak. Szinte olyan, mintha Edgar Wright megmutatná a Spotify-listáját és megosztaná velünk az egyik fülesét. Anya Taylor-Joy pedig kiváló énekes, bár az egyre hihetetlenebb színészi képességei után ezen ne is csodálkozzunk. A nagyszemű lányt még nagyon sok filmben láthatjuk még, a Mad Max folytatásában például ráosztották a főszerepet.

 

 

A film nem csupán egy leköszönt korszak zenéi előtt tiszteleg, hanem újra felnyitja a szemünket, hogy a showbiznisz világa, főleg a hölgyek számára, aligha lenne egy leányálom. Az álmainkat pillanatokat alatt eltiporhatja a valóság és az arra érzékenyek számára, a hamis biztonságérzetben a lélek könnyen vérfürdőt vehet. A gondolat maga, hogy az álmainkban sem lehetünk nyugodtan a céljaink elérésének, illetve annak akadályainak szorongásaitól, talán a film egyik legjobban átérezhető eleme, amivel a mai modern társadalmunk könnyen azonosulhat. Ha viszont ilyen problémáink nincsenek, mindenképpen egy különleges, eredeti, stílusos és magával ragadó filmet kapunk, amely méltó helyet foglalhat el a 2021-es év filmes élményei közt.

 

anyataylorjoy_dance

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló