A baloldal egri jelöltje, Pál György mellett sorakozott fel Dobrev, Komjáthi és Vadai
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy tizenkét éves egyhuzamos kormányzása legnagyobb kudarcát maga Orbán Viktor jelenti be nekünk karácsonyi ajándékként. "Februártól SZÉP-kártyával is lehet fizetni a boltban" – jelentette be karácsony előtt saját közösségi oldalán a miniszterelnök.
Számomra ez nem más, mint egy nagy beismerés a magyar polgárosodás totális kudarcáról.
A Széchenyi Pihenőkártya egy olyan béren kívüli juttatás, amit olyan dolgokra költhetünk, amik mégis csak a polgári lét attribútumai lennének: színház–, mozijegy, turisztikai szolgáltatások, vendéglátás. Ez volt a deklarált cél 2011-ben a SZÉP-kártya bevezetésével. Egy kétkeresős családban jusson ilyenekre.
Természetesen egy egyszülős családban ezeknek ugyanúgy járnia kellene, de ne kergessünk rózsaszín álmokat, induljunk ki a magyar valóságból és a Fidesz saját társadalomképéből: van az apa, aki férfi, az anya, aki nő és a gyerek(ek), akik kislányok és kisfiúk.
A szülők dolgoznak, mondjuk az államnak, az Erős Magyar Államnak – például közalkalmazottként.
Jobb esetben akár a nettó 230 ezer forintot is elérheti a jövedelmük fejenként, a család pedig alig 150 ezerből már meg is úszott egy albérletet. (Annyira azért ne szaladjon el a fantáziánk, hogy azt gondoljuk, ebből a pénzből meg tudnának venni egy 50 millió forintos lakást – azért ezt a példát hozom, mert tavaly novemberben az otthonteremtési támogatások parlamenti vitája alkalmával Novák Katalin családokért felelős miniszter ekkora összeggel példálózott, a Fidesz számára ezek szerint az 50 milliós lakásban élők számítanak etalonnak a családpolitikában.)
Vagyis
az albérlet, a csökkentett rezsi levonása után akár fejenként majdnem százezer forintot is költhetnének egy hónapban. Ez ma a magyar polgári életforma, amit ebből a pénzből ki tud szorítani magának egy család.
Nem véletlen, hogy a SZÉP-kártyákkal a legtöbbet (a feltöltések 70 százalékát) már eddig is a vendéglátásra költötték. Szállásra ment a költések ötöde, szabadidőre pedig az egytizedük.
Egy magyar család legalább évente egyszer-kétszer elmehetett egy étterembe és másfél órára akár polgárnak is érezhette magát. A bivalyerős magyar állam most kapitulálni látszik a 700 forintos étolaj előtt.
Mi az, ha nem ennek beismerése, hogy a kampányidőszakban élelmiszerre is lehet majd költeni a SZÉP-kártyáról? Hol vagyunk már az eredeti céloktól?
A magyar családok harmadának legfeljebb egy hónapra, további negyedüknek maximum három hónapra elég megtakarítása van, miközben tartósan megragadtunk Románia és Bulgária társaságában a legalacsonyabb jövedelmi szintet produkáló uniós országok között. A dolgozói szegénység az elmúlt években még nőtt is az infláció és a gyenge forint miatt.
Orbán Viktor bejelentése a puszta kampánycélokon túl akár még dicséretes realitásérzékről is tanúskodhat, ugyanis
a SZÉP-kártyáknak már régóta létezik egy szürke zónás másodlagos piaca, ahol a feltöltött összegnél olcsóbban lehet hozzájutni a kártyákhoz készpénzért,
hogy az illető család aztán élelmiszert vehessen rajta. Hiszen a legnagyobb szükség mégis csak arra van. A magyar fizetésből pedig ezen felül másra nem nagyon futja.
A magyar „polgár” egyik hónapról a másikra küzdve próbálja eltartani a családját, miközben az elmúlt években folyamatosan szűkültek a munkavállalói jogai, akár az állami, akár egy piaci vállalat a munkáltató. A munkásoknak azt verték a fejébe, hogy a legjobb, ha nem nyitja ki a száját, a szeme láttára húzzák ki alóla a Balatont, a Fertő-tavat, válik lassan luxussá nemcsak a családi mozi, vagy a színház, hanem egy jobb karácsonyi vacsora is, hanem lassan a 700 forintos étolaj is. Széchenyi pedig forog a sírjában.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.