2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#baleset #vadbaleset #vadgázolás #vaddisznő #közlekedési baleset #kártérítés #magyar közút

Egerből hazafelé menet ütközött vaddisznó-csordának az M3-ason, de senki nem téríti meg a kárát

2021.01.08. 13:29

Se a biztosító, se az útkezelő, se a vadásztársaság nem akarja megtéríteni a szabályosan közlekedő sofőr autójának több millió forintos javíttatását. Tanulságos történet.

A vezess.hu számolt be annak a férfinak az esetéről, aki egy éjszaka az M3-as autópályán autózott a családjával, amikor beleszáguldott az úttesten kószáló vaddisznó-csordába. A rendőrség szerint szabályosan közlekedett, az összetört BMW-je javítása bő ötmillió forint lenne, de nem hajlandó fizetni senki: a biztosító, az útkezelő és a vadásztársaság is másra mutogat.

 

Krisztián az egri Gárdonyi Géza Színházban nézte meg családjával a János Vitéz előadását, amely után az M3-as autópályán autóztak hazafelé. A férfi jobbján a párja ült, hátul két kiskorú gyermekük. 23 óra 30 perckor aztán gyakorlatilag a semmiből előtűnt öt darab vaddisznó. Az állatok éppen az autó orra előtt sétáltak komótosan, keresztben a sávokon, mígnem becsapódott közéjük a 130 km/órával száguldó jármű.

 

Beletapostam a fékbe, de 130-nál nem rángatja az ember a kormányt, észnél kell lenni. A korlát mellett mutatkozott némi rés, ott próbáltam átsuhanni. Így nem telibe kaptuk a csordát, hanem az autó sarkát rombolta szét az állatok teste. Egyszerűen nem volt hely, és minden iszonyatosan gyorsan történt

 

– idézte fel a balesetet a vezess.hu-nak a férfi.

 

A családból szerencsére senki sem sérült meg fizikailag, ugyanakkor Krisztián elmondása szerint a gyermekeket lelkileg kikészítette a baleset. A kiérkező rendőrök is azt mondták a férfinak, hogy a lehető legjobb megoldást választotta. A helyszínelést követő vizsgálatot lezáró jelentésbe pedig az került bele, hogy Krisztián szabályosan vezetett.

 

A BMW súlyos töréseket szenvedett az ütközéskor, és a szakértői vélemény szerint a 2017 márciusában új áron 9,5 millió forintos jármű sérüléseinek szakszerű "javítási költsége áfával 5.118.061 forint" lenne 2020 végi árakkal számolva.

bmwjooo-1-700x467
Fotó: vezess.hu

Krisztiánék ügyvédet fogadtak, aki megkereste a család kárigényével a Magyar Közút Zrt.-t, amelynek munkatársai az M3-ast kezelik. A sztráda aszfaltjára ugyanis elvileg nem kerülhetnének vadállatok. A vezess.hu idézi az állami felelősséget meghatározó jogszabályt is, amely kimondja, hogy "az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni".

 

A Közút azonban szeptember elején elutasító választ adott: azt írták, megvizsgálták a konkrét esetet, amivel kapcsolatban "kártérítési igényt nem áll módunkban befogadni". 

 

Indoklásuk szerint a vaddisznók vélhetően a Bagi csomópontnál juthattak fel a sztrádára, márpedig a hatályos útügyi előírások szerint a le-, és felhajtó ágaknál nem kell, és nem is lehet védőkerítést építeni. Emellett arra hivatkoznak, hogy a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért elsődlegesen az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történ, vagy akinek a területéről az állat származik. Fellebbezni nem lehet a Közút elutasítása ellen, így marad a bíróság.

 

Pár héttel később a Közút biztosítójától is megérkezett a levél. Ebben – miután leírják, hogy mennyire elkötelezettek a kárügyek gyors és hatékony kezelésében – közlik: 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy biztosítottunk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felelősségét a károkozásban nem adta, ezek alapján kártérítés nyújtására nincs lehetőség az [...] forgalmi rendszámú gépjármű kárügyében. Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.

 

A felelősséget a vadászok sem ismerték el. A megkeresett vadásztársaság ügyvédje révén közölte, hogy ugyan a baleset helyszínét adó sávok az ő területük mellett vannak, de mint írták, az út másik oldalán túli rész már egy másik társaságé.

vaddiszno - passporttotexas org -
Képünk illusztráció

Emellett a a vadászok több konkrét igazságügyi szakértői véleményt idézve azt állítják, az ütközés közelében több helyen sérült a sztrádát a természettől elválasztó vadháló, ennek az ellenőrzése és a javítása pedig nem az ő feladatuk. Állításuk szerint már többször figyelmeztették az útkezelőt a kerítés hibáiról, és kérték azok kijavítását, de hiába.

 

A vezess.hu által megkérdezett ügyvéd azt nyilatkozta a portálnak, hogy a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. Hozzátette: önmagában nem elég, hogy ott van a kerítés. Külön kiemelte a rendőrségi jelentés egyik mondatát is, amely szerint a kerítést az útszakasz egy részén nem is lehetett ellenőrizni a sűrű növényzet miatt. Továbbá a szakember szerint az is kérdés, hogy felszereltek-e vadriasztó rendszereket a közeli csomópontokra.

 

A jogász azt mondta: az autópályán, gyorsforgalmi úton történő ütközés "még ma is azok közé az esetek közé tartozik, ahol jó eséllyel térül a kár, szemben más útszakaszok vadbaleseteivel". Sima közutak esetén ugyanis meglehetősen ritka, hogy vaddal ütköző járműkárért a vadásztársaságok fizetésre kötelezhetők. A magyar úthálózat nagy része ugyanis szinte folytonosan van lefedve vadveszélyt jelző táblákkal, ami fokozott óvatosságra kötelezi az autósokat.

 

Egyelőre kérdéses, hogyan folytatódik az ügy. A vezess.hu beszámolója szerint a család már próbált peren kívül megegyezni az útkezelővel, a káruknál jóval kisebb összegre, de nem kaptak érdemi választ.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló