Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Portálunk is beszámolt róla, hogy miután a kormány egy rendelettel lényegében ellehetetlenítette a pedagógussztrájkot, tiltakozásul a tanárok a napokban polgári engedetlenségbe kezdtek. Az akcióhoz az első héten több mint háromszázan csatlakoztak, a budapesti intézmények mellett már egy vidéki iskolában, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban is. Hétfőn újabb iskolák tanárai döntöttek úgy, hogy nem veszik fel a munkát.
Az Index összegzése szerint a fővárosban három gimnáziumban, egy technikumban és egy általános iskolában csatakoztak a tanárok a polgári engedetlenségi akcióhoz, de több vidéki iskola pedagógusai szintén a szerveződés mellett döntöttek: Szigetmonostoron és Szombathelyen egy-egy gimnázium, Dunakeszin pedig egy gimnázium tanárainak egy része.
A 444 cikke szerint a nyolc intézményben összesen több mint 100 pedagógus csatlakozott. A portálnak hétvégén Tóth Viktor – az első, múlt hétfői engedetlenségi akció megszervezője – azt mondta: nagyon sokan keresik őket más iskolákból, hogy segítséget kérjenek a saját akciójuk szervezéséhez, vagy csak bejelentsék, ők melyik nap állnak bele. Szerinte hetekig ki tarthat az akciósorozat.
Keddtől egy második miskolci iskolába is elér a tiltakozási hullám: a Miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusai közül többen – jelen állás szerint 37-en – döntöttek úgy, hogy ők szintén részt vesznek a polgári engedetlenségi akcióban. Portálunkhoz eljuttatott közös közleményük szerint "kizárólag erkölcsi indíttatású, egyéni, az oktatás helyzetéért, valamint tanítványaink, gyermekeink, a nemzet jövőjéért érzett felelős döntésünk alapján" csatlakoznak a tiltakotáshoz.
Mint írják, az elmúlt években többször figyelmeztettek "az oktatás siralmas helyzetére", az év eleji figyelmeztető sztrájkban is tészt vettek, és most úgy érzik, mostanra kimerítettek "minden lehetséges, törvényes figyelemfelhívási módot". Külön hangsúlyozzák, hogy a sztrájk ellehetetlenítése alkotmányos joguktól fosztja meg őket.
Olyan helyzetbe kerültünk, hogy már nem maradtak számunkra jogszerű, kompromisszumos lépések, nincs hova hátrálnunk. Kénytelenek vagyunk polgári engedetlenséghez folyamodni a méltóságunkért, egy szakma – a mi szeretett szakmánk – becsületéért.
– fogalmaztak a miskolci tanárok.
Hozzátették: hisznek a demokratikus megoldásokban és a demokráciára való nevelésben, és ezzel a cselekedetükkel egyúttal is példát szeretnénk mutatni.
Időközben egyébként tanárszakos hallgatók kiadtak egy nyilatkozatot, amely szerint szolidaritást vállalnak leendő kollégáikkal. Ezt a nyilat levelet cikkünk megjelenéséig már közel hétszázan írták alá.
A két nagy pedagógus-szakszervezet március 16-án indítana újabb – a fogadtatás függvényében akár határozatlan ideig tartó – sztrájkot a hozzájuk csatlakozó oktatókkal. Arról, hogy mik most a tanárok legfőbb követelései, Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezetének Heves megyei elnöke beszélt év elején az Egri Magazinnak adott interjújában, amelyet mi is közöltünk.
(Leszek Szymanski / MTI / PAP – Képünk illusztráció)