2022. május 16., Mózes Botond

Mindenki ügye

#fidesz #orbán viktor #novák katalin #államfő

Novák Katalin államfőnek jelölésével a Fidesz két legyet ütött egy csapásra


A Fideszt gyakran bírálják, hogy öreg, őszülő, pocakos férfiak gyülekezete, miközben a fiatalabb generációk mellett a nők sincsenek túlzottan reprezentálva a pártban.

azonnalipp

Bombahírként robbant kedden, amikor Orbán Viktor az éves nemzetközi sajtótájékoztatóján megerősítette:

a Fidesz-KDNP jövőre Novák Katalin tárca nélküli minisztert fogja köztársasági elnöknek jelölni.

Valószínűleg előre készültek a bejelentésre, hiszen a sajtótájékoztatón elhangzottak után pár percre már a teljes Fidesz-frakció közös képeket és szelfiket osztott meg a leendő köztársaságielnök-jelölttel, amiben sok sikert kívántak neki, és méltatták, hogy mennyire is jó jelölt ő erre a pozícióra.

 

A bejelentés ugyanakkor meglepő volt, hiszen az elmúlt hónapokban leginkább Trócsányi László, egykori igazságügyminiszter, a Fidesz EP-képviselője, illetve a házelnök, Kövér László neve merült fel az államfői poszt kapcsán, azonban immáron hivatalos, hogy a mindössze 2018-ban országgyűlési képviselővé választott, majd 2020-ban miniszterré kinevezett Novákra esett a választás.

 

Külügyi referensből Fidesz alelnök, majd köztársaságielnök-jelölt

 

Novák életútja bizonyára a legtöbb ember számára ismert (ha nem, akkor pedig innen könnyen elérhető az önéletrajza): a Fidesz nem az első, sőt még csak nem is második generációjához tartozik; 2001-ben végzett nemzetközi kapcsolatok szakon, mellette okleveles közgazdász. 

 

Már 2001-ben az akkori Orbán-kormány alatt a külügyminisztériumban volt referens, majd 2003-tól 2010-ig anyasági szabadság miatt szünetet tartott, hogy 2010-től ismét háttéremberként működjön először a külügyminisztériumban, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol 2014-ben végül család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár lett, 2018-as parlamenti mandátumszerzése után pedig 2020-ban már tárca nélküli miniszterként vitte korábbi államtitkári posztját. 

 

Először 2017-ben választották a Fidesz alelnökévé, a pozícióját egészen egészen 2021-ig őrizte. Alelnöksége alatt végig aktív embere volt a pártnak, ahol a miniszteri portfóliájával ellentétben nem családügyekkel, hanem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott – köztük ő írta alá azt a levelet, amiben a Fidesz bejelentette az Európai Néppárt pártcsaládból való távozását, emellett a Fidesz EPP-ből való taktikai kilépése után ő is mindig jelen volt, amikor az új szélsőjobboldali és újkonzervatív pártcsalád alapításáról tárgyalt a Fidesz más európai pártokkal – bár ez nyilván nem meglepő, hiszen az önéletrajza szerint németül, franciául és angolul felsőfokon, míg spanyolul középfokon beszél.

novák1
Novák Katalin szelfizik a szélsőjobboldali spanyol unionista párt, a Vox elnökével, Santiago Abascallal még november 18-án Budapesten. A találkozón a Fidesz által megálmodott új jobboldali-szélsőjobboldali európai pártcsaládról esett szó. (Fotó: Novák Katalin / Facebook)

 

Novák kapcsán a közösségi oldalán közzétett bejegyzései és nyilatkozatai alapján leginkább a Fidesz által elképzelt klasszikus, konzervatív-patriarchális családban szereplő nő képe formálódik ki:

az anya, akinek sikeres karrierje mellett mindig van ideje megsütni kedvenc süteményeit a gyerekeinek, és aki klasszikus háziasszonyként még miniszterként is saját maga végzi el az otthoni munkát,

bár utóbbi kapcsán például Szabó Tímea egyszer megkérdőjelezte Novák hitelességét, amikor az udvarról pucolta meg az ablakot.

 

Novák főnyeremény mind belföldön, mind külföldön a Fidesz számára


Nem tisztem eldönteni, hogy a köztársasági elnöki poszttal járó feladatokat Novák mennyire képes ellátni, hiszen a magyar parlamentarizmusban az államfő egyrészt reprezentatív feladatokat lát el, másrészt elég szűk politikai mozgástere van a köztársasági elnöknek, mindenesetre szakmai tudása megvan hozzá. 

 

Ugyanakkor a politológusok között újra-újra felmerül az a vita, hogy egy köztársasági elnök akár aktívabb szerepet is vállalhatna, hiszen egyrészt lehetősége van saját törvényjavaslatokat is benyújtani, az elfogadott törvényeket akár vissza is dobhatja a parlamentnek, vagy véleményezésre elküldheti az Alkotmánybíróság számára is.

 

Ezenkívül a médián keresztül akár önálló politikai aktorként is megjelenhet, és tematizálhat bizonyos kérdéseket, esetleg nyilatkozataival bírálhat bizonyos politikai folyamatokat – bár azok, akik a magyar politikai életet csak 2010 óta követik, nem igazán találkoztak még ilyen aktivista felfogású államfővel idehaza.

 

Azonban Novák jelölése egyrészt szimbolikus, másrészt pártérdekeket szolgál:

Novák a 3. Magyar Köztársaság legfiatalabb elnöke lehet a maga 44 évével, emellett ő lehet az első női köztársasági elnök,

miután Szili Katalin 2005-ben végül alulmaradt Mádl Ferenccel szemben.

 

A választások estéjén többnyire fideszes – vagy legutóbb orbános – fülbevalókat viselő Novák részben emiatt fontos a Fidesz-KDNP számára,

hiszen így a Fidesz megmutathatja, hogy lám, a párt nemcsak öreg, őszülő, pocakos férfiak gyülekezete, hanem itt lehetőség van az előrelépésre is – méghozzá akár olyan nőként is, aki a Fidesz által elképzelt klasszikus családfelfogás szerint él,

márpedig a nők hiánya nemcsak bel-, hanem külföldön is felmerül kritikaként a Fidesszel szemben.

 

Így jelöltsége kicsit hasonlít Ana Brnabić, egykori szerb miniszterelnök esetéhez, akit Aleksandar Vučić részben amiatt jelölt a Szerbiában Vučić miatt súlytalannak számító pozícióra, hogy nyugaton mutogathassa, hogy milyen progesszív, felvilágosult is az autoriter Szerbia, hiszen még egy nő, ráadásul homoszexuális nő is lehet miniszterelnök.

novák2
Novák Katalin híres a fideszes fülbevalóiról. Legutóbb a Fidesz tisztújító kongresszusán azonban már egy brandesített orbánviktorosat villantott. (Fotó: Novák Katalin / Instagram)

 

Novák viszonylag ismert és kedvelt politikus Magyarországon: neve semmilyen botránnyal nem hozható összefüggésbe, már államtitkárként is pozitív témákkal került a hírekbe a családügyi intézkedésekkel. Legutóbb 2020 márciusában mérték fel a politikusok népszerűségét és ismertségét, ezen a listán Novákot elég ismertnek és viszonylag népszerűnek mutatták ki; nála csak Donáth Anna volt népszerűbb női politikus, míg a kormánypárti politikusok közül ő volt a legnépszerűbb nő.

 

Novák jelölésével emiatt a Fidesz egy olyan csapdahelyzetet készített elő az ellenzéknek, mint legutóbb Rácz Zsófia államtitkár helyettesi kinevezésénél:

ugyanis miközben az ellenzék a politikai generációváltást, illetve a nők politikai szerepvállalásának növelését követeli, pont egy fiatalabb generáció tagját és egy nőt bírál a jelöltsége kapcsán.

A hű pártkáder 


Azonban a szimbolikus jelentőségén túl hatalomtechnikai oka is lehet Novák jelöltségének: Orbán ugyanis nem szereti, ha a pártban egy-egy alelnöke vagy a kormánya egy minisztere túl magasra nő – ezt láthattuk már Lázár János esetében is –, a nemzetközi kapcsolatok miatt egyre befolyásosabb szerepbe kerülő Novákot a jelöltséggel pedig szépen le is szerelte, méghozzá mindezt úgy, hogy utána nem kell magyarázkodnia, miért került ki a kormányból vagy a párt vezetéséből egy befolyásos fideszes politikus.

novák3

Novák Katalin búcsúzó Fidesz-alelnökként tart beszédet a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán november 14-én, ahol helyére Gál Kinga EP-képviselőt választották meg. (Fotó: Novák Katalin / Facebook)

 

Így vélhetően öt évig most egyáltalán nem is kell aggódnia, ha Novák időközben túl nagyra nőne a párton és a kormányon belül, hiszen köztársasági elnökként eleve nem is vállalhatna egy politikai pártban komolyabb szerepeket. Emellett Novák jelöltségében szintén fontos szerepet játszhatott, hogy csakúgy mint Schmitt Pál, illetve Áder János esetében is,

Orbánnak nem kell aggódnia amiatt, hogy a Fidesz esetleges 2022-es győzelme esetén Novák köztársasági elnökként a kormány ellensúlya szeretne lenni,

miközben kormányváltás esetén feltételezhetjük, továbbra sem felejti el Novák, hogy pontosan melyik pártnak és mely személyeknek köszönheti a jelöltségét. Mindenesetre utóbbit nem most fogjuk megtudni – már ha egyáltalán valaha megtudjuk.

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

Indexfotó: Novák Katalin / Facebook

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló