2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#oroszország #ukrajna #békemenet #orosz-ukrán konfliktus #civil összefogás fórum

A Békemenet annyira középen fog állni, hogy Moszkvának is Kijevnek is üzennek

Fekő Ádám/Azonnali.hu 2022.03.02. 12:35

A szervezők nem terveznek külön tüntetést az ukrajnai békéért, az ukrán zászlók megjelenéséről pedig nem döntöttek a Fidesz támogatóinak legnagyobb ünnepén.

azonnalipp

A 24.hu megkérdezte a március 15-re szerveződő Békemenet szervezőit, a kormánypárti véleményekkel mindig egyetértő Civil Összefogás Fórumot, hogy Brüsszel mellett a szomszédban dúló háborús helyzet miatt kell-e esetleg Moszkvának is bizonyítaniuk valamit.

 

A válasz olyan középen álló lett, hogy tanítani kéne:

Moszkvának és Kijevnek egyértelműen azt üzenjük, hogy törekedjenek a mielőbbi békemegállapodásra és a civil lakosság megkímélésére.

A szervezet hozzátette, nem szerveznek külön tüntetést az ukrajnai békéért, viszont egyértelműen állást foglalnak emellett, az pedig még döntés előtt áll, lesz-e ukrán zászló, illetve a tüntetőknek mit javasolnak ezzel kapcsolatban.

 

Annyira nem meglepő módon a CÖF az egész helyzetről is pontosan, ráadásul szóról szóra ugyanazt gondolja, mint a kormány: „A támadást elítéljük, az EU és a NATO álláspontját támogatjuk. Meggyőződésünk, hogy a háborúból Magyarországnak ki kell maradnia.”

békemenet
A 2014-es békemenet a Fidesz akkori legnagyobb sztárjaival (forrás: Nobruszka / Wikimedia Commons)

A Békemenetet az áprilisi választások előtt gyakorlatialg két héttel közvetlenül szervezi meg a CÖF, a társaság a menetelés után csatlakozik majd az állami ünnepséghez.

 

A kilencedik alkalommal megrendezett Békemenet a kormány egyik fő mozgósító ereje: ilyenkor általában ingyen buszoztatják vidékről Budapestre az amúgy rendszeresen hatalmasra duzzadó tömeget, hogy kiálljanak a kormány aktuális politikai döntései mellett, illetve választások előtt is jelezzék, hogy ők nagyon sokan vannak. A helyzetnek az ad pikantériát, hogy közben Ukrajnában Európában évtizedek óta nem látott háború zajlik, ráadásul annak résztvevője annak a Vlagyimir Putyinnak az Oroszországa, aki az elmúlt időszakban már sokszor évente többször találkozott Orbán Viktorral, a magyar kormány pedig sokkal kevesebbszer kritizálja az orosz érdekérvényesítést, mint az unióst.

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló