A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
A közelmúltban jelentette be a Momentum egyik EP képviselője, Donáth Anna, hogy Európai Polgári Kezdeményezést (ECI) indít. Fel is kaptam a fejem, és még inkább akkor, amikor olvastam, hogy egy Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozását kezdeményezte. Zöld politikusként ennek akár örülhetnék is, de nem tudok.
Több mint harmincéves Európa-politikai múltamnak köszönhetően az Európai Polgári Kezdeményezés születését, a döntéshozatali vitákat, a felülvizsgálatot személyesen is követtem. De az ECI-t megalkotó, majd azt módosító jogszabályt Donáth Anna a jelek szerint nem olvasta el, és a jogalkotó eredeti szándékát sem ismerte meg. Az ECI-t ugyanis nem pártpolitikai instrumentumnak szánták, hanem valóban az európai civil társadalomnak kívántak lehetőséget adni arra, hogy közvetlen (és lássuk be, elég szerény) beleszólása legyen az uniós döntéshozatalba és jogalkotásba. Ennek megfelelően az EP képviselők nem is indíthatnak európai polgári kezdeményezést. Ilyet egy legalább hétfős csoport (polgári bizottság) tehet meg, amelynek nem is lehet tagja EP képviselő. De a hétfős csoporthoz természetesen akár a teljes EP testület is feliratkozhat támogatóként.
Feltételezem, ezzel tisztában kell legyen a Momentum politikusa is, bár Donáth Anna mégis egyes szám első személyben jelentette be, hogy elindít egy új európai kezdeményezést. Nem lennék meglepődve, ha az Európai Bizottság visszavonná a kezdeményezés regisztrációját, hiszen egy amúgy nem rossz cél érdekében egy kendőzetlenül pártpolitikai kampányt indítottak - az ECI-t felhasználva.
De ha a Bizottság szemet huny a turpisság felett, és sikerül a kezdeményezés támogatására a kötelező egymillió aláírást összegyűjteni - természetesen a tagállamokhoz arányosított aláíráskvótát alapul véve, ahogy azt is, hogy legalább hét tagállamban kell a kvótának teljesülnie - előállhat az a helyzet, hogy a Momentum EP képviselőjének mint kezdeményező civilnek kell az EP meghallgatásán megjelennie. A képviselők, így Donáth Anna párttársai előtt is, akik egy EP határozatot megalapozó jelentést készítenének elő, vitatnának és szavaznának meg, akár Donáth Anna jelentéstevő szignálásával és előterjesztésében. Abszurd lenne.
Hogy egy magyar EP képviselő az elmúlt években mivel foglakozott, az pontosan és jól nyomon követhető, visszakereshető. Elolvasható többek között, milyen hozzászólásai voltak a plenáris üléseken, milyen jelentéseket jegyzett, milyen más parlamenti előterjesztésekhez hogyan járult hozzá, milyen írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, kikkel találkozott stb. Lehet sok mindenért kritizálni az Európai Parlament működését, de kétségkívül mindenki számára jól elérhető minden egyes EP képviselő munkája.
A momentumos Dontáh Annának számos, a magyar demokrácia és közélet szempontjából fontos megszólalása volt, zöld politikák vonatkozásában annál kevesebb. Csaknem öt év alatt ezen a területen összesen kétszer szólalt meg az EP plenáris élésen, körülbelül egy-egy percben arról, mennyire fontos a klímavédelem. Ezzel nincs is baj, hiszen tudjuk, ő nem zöld politikus, máshol vár el tőle képviseletet az európai polgár. És az is teljesen normális, ha az EP képviselők csak elég szűk szakpolitikai kérdésekben tudnak (hitelesen) megszólalni - habár szorgalmas és kitartó parlamenti munka révén igenis lehet elismerést és tekintélyt szerezni akár több területen is. Jogalkotóként azonban nem élt ilyen tartalmú kezdeményezésekkel Donáth Anna.
De akkor miért akarja a nem jogalkotó civilek eszközét elragadni? Miért csinál ebből pártpolitikát? Miért akarja a magyar választói törvényt is megkerülni, kijátszani? Hiszen az ECI aláírásgyűjtés kampánya nem kevés forrást és általában erőforrást igényel, és mint olyan, akár kiváló választási kampánnyá is fordítható. Mert a megcélzott probléma, illetve a kitűzött megoldás, az Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozása talán inkább lehetne magyar, semmint európai közös érdek. Igaz, a hazai aktuális problémáinkat, a teljes hazai környezetvédelmi intézményrendszer működésképtelenségét, nem létezését sem orvosolja, de elhitetné velünk, hogy majd jön a megoldás, kívülről, felülről, és nekünk ezért egy fűszálat sem kell odébb tennünk, elég, ha aláírjuk az ívet.
Ha azt reméli az EP képviselő, hogy majd egy új európai hatóság megoldja a magyar környezetvédelem problémáit, akkor ki kell ábrándítsam. A zöld hatóságot, a magyar környezetvédelmi intézményrendszert nekünk idehaza kell helyreállítanunk, kikényszerítenünk. És esetleg nem 5-10 múlva, ahogy az egy ECI kezdeményezéssel legjobb esetben is megvalósulhatna.
Úgy vélem: ha egy képviselőnek fontosak a zöld ügyek, akkor éjjel-nappal ezzel kellett volna foglalkoznia, hiszen látjuk, megéljük, mit eredményez a jelenlegi kormányzás. A hazai természeti és elővilágot áldozza fel a kormány többek között az akkugyárak és a tavainkat bebetonozó, túlépítő beruházások oltárán. Ilyen helyzetben a liberálisok kampányfogása csak súlyos politikai kárt okozhat magának az ügynek, a civileknek és végső soron a zöld politikának. Nem beszélve az „igazság-politikáról”, amit oly sokan kívánunk. Hiszen abban teljesen egyetértünk: „Hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni”.
Forrás: Népszava