A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
A Momentum különböző politikusai változatos Facebook posztokban támadják az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnökét, Ungár Pétert, az ügyben megszólalt a foci-szakértő Kele János, vagy éppen az a Hadházy Ákos aki korábbi mandátumát épp az LMP-nek köszönhette. De miért épp most állt bele az LMP-be a Momentum, akkor amikor amúgy az ország lakosságának jelentős részét megélhetési válság fenyegeti, az infláció száguld, egyre több migráns érkezik, a Fidesz pedig nyakló nélkül jelenti be az újabb és újabb – jellemzően – kínai akkumulátorgyár telepítését?
Nyilvánvalóan egy ellenzéki pártnak ilyenkor ezzel kellene foglalkoznia, ezt a vasat kellene ütnie, a Fidesz-szavazókat kellene megpróbálni megszólítani és meggyőzni, nem az LMP-seket elbizonytalanítani. Igen ám, azonban 2024-ben Európai Parlamenti választásokat tartanak, és könnyen lehet, hogy a Momentum belső mérései azt mutatják, hogy nem áll jól a szénája a pártnak, amíg 2019-ben két mandátumot is tudtak szerezni, a jelenlegi felmérések alapján egyáltalán nem kizárt, hogy csak egy lesz. Belső harcokról korábban is lehetett hallani Donáth és Cseh között, már akkor is sejtették a Momentumnál, hogy bizonytalan a két mandátum sorsa, sokkal valószínűbb, hogy csak egy fog összejönni, így a két korábbi képviselő közül csak egy maradhat. Eközben az is látszik a felmérésekből, hogy az LMP ha nem is gyorsan, de erősödik egyre inkább válik realitássá, hogy 2014 után újra lesz zöldpárti képviselő az EP-ben, és mivel zéró összegű játszmáról van szó (végesszámú mind a mandátumok, mind a potenciális szavazók sorsa), ezért ha egy párt erősödik, egy másik biztosan gyengül. A Momentum ezt a veszélyt érezheti, emiatt indítottak egészpályás letámadást az LMP ellen.
Pedig jelen kilátástalan gazdasági helyzetben mi sem lenne könnyebb, mint megpróbálni megszólítani és meggyőzni a Fidesz-szavazókat, azonban ahhoz már üzenet kellene. A Karmelita előtti bohóckodások aligha rezonálnak a magyar választópolgárok igényeivel, ugyanis a többségnek nem az a fontos, hogy van-e ott kordon vagy nincs, hanem például az, hogy a szomszédjukba ne épüljenek akkumulátorgyárak.
Mindig figyeljük a nagyobb képet, egy-egy párt és politikus okkal cselekszik, a Momentumnál jelenleg alighanem azt mérték, hogy az LMP talán még azt az egy mandátumukat is veszélybe sodorná, amire jelenleg predesztinálják őket. Ezért támadják őket. Kár, hogy nem a Fidesztől próbálnak szavazókat elvenni, azon az oldalon ugyanis jóval többen vannak.
(Az egriugyek.hu kiadójának 2018 óta résztulajdonosa Ungár Péter.)
indexkép: Donáth anna facebook
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |