Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Június végén választhatnak új önkormányzati képviselőt a Hajdúhegyen és a Károlyvárosban élők. A hetes számú körzet időközi választásán a Fidesz jelöltjeként induló Orosz Lászlóné Ibolya a kampánya részeként a választásig hátralévő időszakban több helyszínen és időpontban is tart utcafórumot a városrész ügyeiről – számolt be az egerhirek.hu.
Az első fórumra június 14-én (kedden) 17 órakor, a Rózsa Károly utcai játszótérre várja az érdeklődőket Orosz Lászlóné. Közösségi oldalán arról írt, hogy a játszótértől nem messze, a Vörösmarty úton és a Rózsa Károly utcában is sok a társasházi lakás, a zöld terület azonban kevés, ezért egy pihenőparkot szeretne létrehozni, melynek tervezésében a lakosság közreműködését kéri. A beszélgetésre szakembereket is elhívott, akik sokat segíthetnek majd a tervezésben és megvalósításban.
Ezt követően június 15-én (szerdán) 17 órakor a Bartakovics utca 2. szám melletti területen lesz fóruma a jelöltnek. A téma itt az lesz, hogy a belváros közelsége miatt sokan a Bartakovics utcában parkolják le – sokszor egész napra – az autójukat, ami nem kis gondot jelent a lakóknak, Orosz Lászlóné pedig szeretne ezen változtatni, és ennek kapcsán kéri majd ki a lakosok véleményét.
Június 16-án (csütörtökön) szintén 17 órakor, de már a Sertekapu – Baktai – Hatvanasezred utca kereszteződésénél lévő parkolóban tart majd utcafórumot. A fideszes jelölt szerint mivel ezen az útszakaszon nincs zebra, a nagyra nőtt bokrok pedig eltakarják a kilátást az autók és a gyalogosok elől egyaránt, lehetetlen- vagy legalábbis életveszélyes- átkelni az úttest egyik oldalról a másikra. Erre a fórumára is hívott szakembereket, hogy segítsenek a lehetőségek felmérésében.
Június 21-én (kedden) 17 órakor a Hősök utca – Kisasszony utca kereszteződésében lehet majd találkozni a fideszes jelölttel, a téma ezúttal a piaci napokon keletkező parkolási káosz lesz. A beszélgetésre meginvitálta Eger Rendőrkapitányát is, aki elfogadta a meghívást, emellett a Közútkezelőtől is érkezik egy vendég.
Végül június 24-én pénteken a megszokott 17 órai kezdettel a Baktai utcai ABC előtti parkban lesz lakossági utcafórum, dr. Pajtók Gábor, Eger és környéke tavasszal megválasztott országgyűlési képviselőjének részvételével. Erre az alkalomra a lakosságtól várják a témafelvetéseket.
A tavasszal lemondott Berecz Mátyás helyére Orosz Lászlóné mellett három pártlogók nélkül induló jeölt, Domán Dániel, Bodnár Pál és Oravecz János Tamás pályázik, valamint Farkas Richárd borász (az egri városvezetés és a volt helyi jobbikosokból szerveződő Egri Gárdonyi Kör támogatásával), továbbá a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként induló, a helyi közéletben újoncnak számító Bábel Ildikó. Az időközi választás június 26-án lesz.
(Indexkép forrása: OroszLászlóné Ibolya / Facebook)