2022. december 5., Vilma

Eger ügye

#eger #városháza #vagyonnyilatkozat #közgyűlés

Mennyi a megélhetési politikus az egri közgyűlésben? Miből élnek az egri városvezetők és képviselők?

Szabadi Szabolcs 2022.03.20. 12:14

Belenéztünk az egri városvezetők és önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozataiba: a szerény sorsú ügyvédtől a hitelekkel terhelt, szegény politikuson át egészen a vagyonos helyi képviselőkig terjed a skála. Persze mi csak abból főzhetünk, amit a vagyonbevallásokban láthatunk, az pedig nem biztos, hogy mindig a teljes valóság.

Egészen komikus jelenetek sora vezetett odáig, hogy Eger Megyei Jogú Önkormányzata hajlandó volt törvényi kötelezettségét teljesíteni, és méltóztattak elküldeni az egri városvezetés és az önkormányzati képviselők idén leadott vagyonnyilatkozatait.

 

Ezeket a vagyonnyilatkozatokat nem azért kértük ki, hogy majd azokból tutira kiderül, kinek és pontosan mekkora vagyona van. Normális esetben ez lenne a helyzet, de az ilyen nyilatkozatok körüli hatai szabályozás annyira következetlen, hogy ha valaki nem vall be bármilyen vagyonelemet, szinte semmilyen érdemi következménye nincs. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden politikus hazudik a vagyonbevallásával, de nem ezekből fog kiderülni minden.

 

De vissza az önkormányzathoz: amióta Mirkóczki Ádámék rájöttek, hogy az Egri Ügyeket nem fogják tudni arra használni, amire szerették volna, pontosabban: nem tudnak elhallgattatni számukra kellemetlen információkat, nem tudnak zavaros sms-ekkel, telefonhívásokkal hatni a lap munkatársaira és hadd ne folytassuk, szóval, amióta ez számukra is világos, egyszerűen az önkormányzat semmilyen adatigénylésünkre nem válaszolt. Úgy érezték, rájuk nem vonatkoznak a közérdekű adatokra vonatkozó jogszabályok, felülírja azt a sértődöttségük, a gőg és még ki tudja, micsoda.

 

Aztán mikor meguntuk, főszerkesztőnk írt egy véleményt arról, hogy az egri önkormányzat még arra sem hajlandó, hogy kiadja a képviselők, városvezetők vagyonnyilatkozatait, és már amúgyis elég abból, hogy közérdekű adatokat nem hajlandók megküldeni, válaszolni a megkeresésekre, így nincs más lehetőségünk, perelni fogunk. Láss csodát, nem is olyan sokkal később Eger aljegyzője elküldte a vagyonnyilatkozatokat, de azért megjegyezte, hogy csak azért nem kaptuk meg eddig, mert rosszul kértük (Sic!).

 

A lényeg, hogy megérkeztek a vagyonnyilatkozatok, mi pedig a hosszúra nyúlt összefoglaló után bemutatjuk azt, mit is vallottak be az egri városanyák és városatyák. Hogy ezek hitelesen tükrözik-e mindenki vagyoni helyzetét, azt nem lehet ellenőrizni.

eger-kögyűlés-csoportkép
Fotó: Gál Gábor/Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

Tavaly és 2020-ban jöttek az új autók vagy a lakás a városvezetőknél

 

Kezdjük a városvezetéssel, Mirkóczki Ádám (korábban Jobbik, most független) polgármesterrel és Farkas Attila, illetve Minczér Gábor alpolgármesterrel. Eger polgármesterének 2018 óta van egy egri, 75 négyzetmétere társasházi lakásban 50 százalékos tulajdonrésze, illetve szintén fele részben van tulajdona a feldebrői családi házukban és abban a 2445 négyzetméteres telekben, amelyen a ház található. A város első embere 2021 márciusában vett egy akkor 1 éves Toyota Proace típusú autót. Megtakarítása nincs, nagyobb értékű vagyontárgyakkal nem rendelkezik a bevallása szerint, viszont tartozásai vannak, egy 11,5 és egy 4,7 millió forintos lakáshitele, illetve egy nagyjából 700 ezer forintos személyi hitele. A polgármesteri bérén kívül semmilyen pénzt nem kap a vagyonnyilatkozata szerint.

 

Farkas Attila (MSZP) alpolgármester 2021-ben vett egy 70 négyzetméteres egri társasházi lakást, ennek 100 százalékos tulajdonosa. Autó nincs a nevén, megtakarítása nincs, se bankban, se készpénzben, ellenben van egy 18 milliós hitele, amely minden bizonnyal a lakásvásárlásával függ össze. Havonta fizetést a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságtól kap, bruttó 290 ezer forintot, illetve az alpolgármesteri fizetése költségtérítésekkel együtt havi 516 ezer forint.

 

Minczér Gábor (Jobbik) alpolgármesternek 50 százalékos tulajdonrésze van egy ostorosi, 73 négyzetméteres lakóházban és abban a 953 négyzetméteres telekben, amelyen a ház található. Egy Opel Crossland van a nevén, amit 2020-ban vett, rendelkezik egy 2,5 milliós nyugdíjmegtakarítással, ezen kívül 1,9 millió forintnyi megtakarítása van takarékbetétben, és van egy 2,1 millió forintos tartozása. Alpolgármesterként havi bruttó 797 ezer forintot keres. Magánszálláshely-szolgáltatás címen 1,5 millió forintot jelölt meg, mint időszakos jövedelem, és van egy 500 ezer forintos, szintén időszakos jövedelme, amely „burkolás”-ból származik. Hogy ki burkol és mit és hogy az időszakos jövedelem milyen időszakra vonatkozik, azzal kapcsolatban nincsenek információk a vagyonnyilatkozatban.

Minczér-Gábor
Minczér Gábor, ha kell, burkol. Fotó: Gál Gábor/Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

Akinél csak alamizsna a képviselőségért járó tiszteletdíj

 

A továbbiakban ábécé sorrendben megyünk tovább. Berecz Mátyásnak (Egységben a Városért Egyesület) van egy 96 négyzetméteres háza egy közel 500 négyzetméteres telken Egerben. Mindezt ajándékba kapta. A nevén van egy 2015-ös Toyota Auris, megtakarítása és hitele semmi, amikor még leadta a vagyonnyilatkozatát, akkor az önkormányzati képviselőségből volt bruttó 157 ezer forintos bevétele. Időközben az összellenzéki országgyűlési képviselőjelölt lemondott az önkormányzati képviselőségről, és mivel a vármúzeumból kitették, így yorsan valami bevétel után kell néznie, ha nem jut be a parlamentbe.

 

Bódi Zsolt (Fidesz-KDNP) vagyonbevallásában szerepel egy egri, 120 négyzetméteres lakóház, amelynek 5/8-as részében a tulajdonosa, még 2006-ban vették, majd a képviselő 2021-ben vásárolt egy 6 ezer négyzetméteres felsőtárkányi ingatlant, amelyet így jelölt meg a vagyonnyilatkozatában: „kivett beruházási terület”. A tavalyi év a nyaralóvásárlás éve is volt Bódi Zsoltéknál, vettek egy 120 négyzetméteres nyaralót Balatonkeresztúrnál, a képviselő ennek 50 százalékos tulajdonosa. A képviselői juttatáson felüli bevételeknél Bódi Zsolt egyszer megjelölt egy bruttó 595 ezer forintos havi fizetést, amelyet a saját cége ügyvezetőjeként kap, van egy egyéni vállalkozása is, itt azt írta, hogy 0 és 12 millió forint között mozog a bevétele. Három cégben van érdekeltsége, ezek a Bódi Művek Kft., a Nap-Tér Invest Kft. és az Agria-Alkonyat Kft. A vagyonnyilatkozata szerint nincs a nevén gépkocsi. FRISSÍTÉS: a polgármesteri hivatal a képviselő vagyonnyilatkozatát hiányosan küldte meg, így kimaradt az a tény, hogy a képviselőnek 2 millió forint készpénze, továbbá 30.300.000 forint összegre rúgó tartozása van. A hiányzó részekről a képviselő tájékoztatott bennünket.

 

Császár Zoltán (az Egységben a Városért Egyesület tagjaként jutott be a testületbe, most a szűk városvezetéssel működik együtt) egy 73 négyzetméteres társasházi lakóház 50 százalékos tulajdonosa, még 2015-ben vették az Egerben található ingatlant. Van egy 2019-es Suzukija – azt nem írta bele a vagyonnyilatkozatba, hogy a márka melyik típusa –, nincs hitele, nincs készpénze, nincs megtakarítása, a képviselői tiszteletdíjon kívül havi 130 ezer forintot kap, mert ő a Városgondozás Kft.-t felügyelő bizottság elnöke.

Császár-Zoltán
Császár Zoltán (jobbra) a képviselői tiszteletdíján kívül még a felügyelőbizottság elnökeként járó juttatásból fedezi a havi kiadásait. Fotó: Gál Gábor/Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

Balatoni ingatlan, traktor, szőlők, hitelek és ügyvezetői pozíció fizetés nélkül

 

Földvári Győzőnek (Egységben a Városért Egyesület/Demokratikus Koalíció) összesen 4 ingatlanban van 50 százalékos részesedése: egy egri, 209 négyzetméteres ház felének tulajdonosa, illetve Balatonszemesen kettő lakás és egy tároló fele van a nevén. Egy 2015-ös Ford Mondeo tulajdoni könyvében szerepel a neve, kétmillió forint és 500 euró felét birtokolja és egy 17,8 millió forintos bankbetét 50 százaléka Földvári Győzőé. Abban a vagyonnyilatkozatban, amit az önkormányzattól kaptunk, semmilyen rendszeres havi jövedelem nem szerepel nála a képviselői tiszteletdíjon felül. FRISSÍTÉS: a képviselő jelezte, hogy a vagyonnyilatkozatának bemutatása hiányos és hibás, de mivel az önkormányzat az ő esetében is hiányos vagyonnyilatkozatot küldött a hiba javítása után várjuk a teljes nyilatkozatot és kiegészítjük írásunkat. FRISSÍTÉS2: Ez meg is történt, a képviselő bevallása szerint nyugdíjas, valamint az Energia 95 Bt. beltagja, 50%-os tulajdonrésszel.

 

Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozatának első felét nem tartott sok ideig átfutni: lakóingatlant, nyaralót, autót nem jelölt meg, se megtakarításokat. Egyéni vállalkozóként beírt több vagyonelemet, traktort, trágyaszórót, majd egy sor termőföldet Andornaktályán, Makláron, Egerszóláton. A gépek és a földek összértéke – ha jól érettük a kézzel megjelölt összegeket – nagyjából 110 millió forint körül mozog. Juhász Ádám egyéni vállalkozóként is dolgozik, de semmilyen rendszeres jövedelme nincs ebbéli tevékenységéből, legalábbis ezt jelezte, a Juhászvin Kft. ügyvezető igazgatójaként havi bruttó 500 ezer forint érkezik a számlájára, a cégnek egyébként 28 százalékban tulajdonosa.

 

Keresztes Zoltánnak (Egységben a Városért Egyesület/Momentum Mozgalom) egy 56 négyzetméteres egri lakása van, illetve egy 2011-es Toyota Prius-a. Nyugdíjbiztosítása 546 ezer forintot ér, de van 4,2 millió forintnyi pénzintézeti számlakövetelés az irányába és 1,2 millió forint egyéb hitele, magánszemély(ek)nek is tartozik 2 millió forinttal. A képviselői tiszteletdíján kívül az Eurocircuits Kft.-től van havi jövedelme, bruttó 311 ezer forint. Ötven százalékban tulajdonosa a Pluszs Kft.-nek, de a vagyonnyilatkozata szerint innen semmilyen rendszeres adóköteles jövedelme nincs, egyébként ügyvezetője is a cégnek.

 

Komlósi Csaba (Egységben a Városért Egyesület/korábban LMP, most független) 2003 óta fele részben tulajdonos egy 76 négyzetméteres egri házban és az ahhoz tartozó 187 négyzetméteres telekben. Van még egy 60 négyzetméteres salgótarjáni lakásban 25 százalékos tulajdona. Autója, befektetése nincs, van egy 845 ezer forintos ingatlanhitele, bevallása szerint 4,5 millió forintnyi készpénzzel rendelkezik. Az önkormányzati képviselőségen kívül tanárként dolgozik, ezért nettó 251 ezer forintot kap.

 

Nem tudni, milyen BMW, pince és a 21 milliós hitel

 

Kovács-Csatlós Tamásnak (Fidesz-KDNP) van egy 94 négyzetméteres társasházi lakása, 2018 novemberében vásárolta. Egy BMW boldog tulajdonosa 2020 óta, nem írta oda a pontos típust. Kettő darab OTP-lakástakarékja van 10 éves futamidőre, összeget nem írt. Bevallása szerint 1 millió forintnyi készpénzzel rendelkezik, 21 millió forint értékű hitelt kell törlesztenie. A képviselői tiszteletdíján felül havi bruttó 500 ezer forintot kap azért, mert az Egri Vízilabda Klub ügyvezető igazgatója, a Magyar Vízilabda Klubtól is jár neki havi 100 ezer forint, illetve egyéni vállalkozóként szintén havi 100 ezer forinthoz jut, ennek jogcímeként ennyit jelölt meg: „magánszálláshely”.

Kovács-Csatlós-Tamás
Kovács-Csatlós Tamás (szürkében, baloldalt) a vízilabda és a BMW-k kedvelője. Fotó: Gál Gábor/Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

Lombeczki Gábor (Fidesz-KDNP) papíron a legszegényebb egri fideszes képviselő, aki egy 55 négyzetméteres egri lakással rendelkezik, egy 2018-as Ford Fiesta üzembentartója, van egy 1,28 millió forintos hitele, egy kicsivel kevesebb, 1 millió 200 forint készpénze és ennyi. Havi jövedelme saját bevallása szerint csak az önkormányzati képviselőségből van. (Bár azt megjegyeznénk, hogy szerintünk egy vagy több oldal hiányzik a vagyonnyilatkozata azon változatából, amit az önkormányzattól kaptunk és amit a városházán szkenneltek be,de könnyen lehet, hogy tévedünk. FRISSÍTÉS: valóban kevesebb oldalt kaptunk, a képviselő maga küldte el a hiányzó, érdemi részt, amiből kiderül, hogy az Országgyűlés Hivatalánál dolgozik, mint személyi titkár, havi 442.000 Ft-ért.

 

Mirkóczki Zita (Egységben a Városért Egyesület/MSZP) bevallása szerint egy 81 négyzetméteres egri pince egyedüli tulajdonosa, más ingatlan nincs a nevén. Egy 2020-as Kia SW típusú autó birtokosa, van egy 1,5 millió forintos életbiztosítása és egy 2,5 millió forintos hitele. A képviselői munkája mellett a Pódium Tánc- és Balettiskola tanára, de ezért nem kap pénzt, ezen kívül társadalomszervező, amiért 400 ezer forintot utal neki az Országgyűlés Hivatala. Van egy cége, a D. Stage Art Academy 94 Kft., ennek egyébként az ügyvezetője is, amelyért szintén nem vesz fel pénzt a vagyonnyilatkozata szerint.

 

A jómódú kormánypártiak klubja

 

Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) boldog résztulajdonosa (50 százalék) egy egerszalóki, 857 négyzetméteres építési teleknek. Szintén Egerszalókon van egy 848 négyzetméteres telek, amelyen a 270 négyzetméteres családi házuk található. Az egri Fidesz frakcióvezetőjének a fővárosban van egy VII. kerületi, 35 négyzetméteres lakása is. Oroján tavaly vett egy 2016-os, Volvo S90 típusú autót, 2020-ban pedig egy akkor 9 éves Harley-Davidson RK Classic motorkerékpárt. Van egy félmilliós órája, közel 2,4 millió forint értékben befektetési jegye, 25 millió forint értékben készpénze és 14 millió forinttal tartozik valamelyik pénzintézetnek. Az önkormányzati képviselőségért kapott juttatásán túl minden hónapban 450 ezer forintot fizet neki a füzesabonyi önkormányzat, cserébe a fideszes politikus gazdasági tanácsokat ad a városnak. Oroján ezen felül évi 11,2 millió forintot jelölt meg a vagyonnyilatkozatában, amelyet egyéni vállalkozóként keres.

 

Orosz Lászlónénak (Fidesz-KDNP) nem könnyű felsorolni az összes ingatlanát, kétségkívül ő az egyik legvagyonosabb az önkormányzati képviselők közül. Egerben egy 868 négyzetméteres ingatlanon van egy 405 négyzetméteres házuk, ennek a képviselő 50 százalékos tulajdonosa. Szintén a megyeszékhelyen van hét darab ingatlan, köztük beépítetlen terület, szőlő, gyep, legelő a résztulajdonában, illetve kétharmad részben az övé egy 49 négyzetméteres lakóház, amely szintén Egerben található. Autó nincs a nevén, vannak nagyobb értékű festményei, fele részben az övé egy 127 ezer eurós megtakarítás, és van egy 650 ezer forintos hitele. Havi bruttó 450 ezer forintot keres a Szépasszonyvölgy Kft. vezetőjeként – ennek a cégnek 50 százalékos tulajdonosa –, évi 400 ezer forint jár neki egy ingatlan bérbeadásából, havi 332 ezer forinthoz jut azért, mert – állítása szerint – a „Nyugdíjfolyósító” is bérel tőle egy ingatlant.

Orosz-Lászlóné
Orosz Lászlónééknál van mit a tejbe aprítani. Fotó: Gál Gábor/Egységben a Városért Egyesület Facebook-oldala

A szegény ügyvéd, aki havi 65 ezret keres

 

Pápai Ákos (Mi Hazánk Mozgalom) vagyonnyilatkozatába egy egri társasházi lakást írt bele, amely 123 négyzetméter, ennek 50 százalékos tulajdonosa, és nagyon szerencsés volt, mert ajándékba kapta. Andornaktályán egy lakóházat udvarral pedig örökölt, ennek is 50 százalékban a tulajdonosa. Az átláthatóság jegyében Pápai Ákos lejegyezte, hogy havi 19 ezer 137 forintot fizet egy nyugdíjbiztosítási alapba, ezt oda írta, ahol ez szerepel a formanyomtatványon: „névérték, biztosítási összeg”, majd megjelölte, hogy ügyvédként dolgozik a Megyesi és Pápai Ügyvédi Irodában, és ezért a munkájáért a havi adóköteles jövedelme 65 ezer 700 forint. Szegény Pápai Ákosnak nem lehet egyszerű, a kis képviselői alamizsna és az ügyvédi munkájáért járó juttatás önmagában elég alacsony életszínvonalat biztosíthat számára, de szerencsére az ajándékba kapott lakás rezsije még kijön belőle és még egy kicsi plusz talán.

 

Ha Pápai Ákos megszorulna – ilyen azért könnyen előfordulhat, hiszen a vagyonbevallása biztosan a valós jövedelmi helyzetét mutatja –, talán érdemes lehet neki Pócs Alfrédhoz fordulnia egy kis kölcsönért. Az Egri Városvédők Egyesülete önkormányzati képviselője orvosként 800 ezer forintot kap, amelyhez érkezik még havonta 290 ezer forint nyugdíj is. Az orvos-politikus 10 százalékos tulajdonrésszel bír egy egri, 145 négyzetméteres társasházi lakásban, egy 50 négyzetméteres egri lakás 50 százalékos birtokosa, 2013-ban pedig örökölt egy szintén egri, 50 négyzetméteres lakást. Van 8 millió forintnyi készpénze, autót attól a kft.-től kap használatra, ahol dolgozik, hitele, egyéb megtakarítása nincs.

 

Sós Tamásnak (Egységben a Városért Egyesület/MSZP) lakóingatlan nincs a nevén, ellenben egy sor legelő, szántó, szőlő, zártkert, pince tulajdonosa; összesen 19 ilyen ingatlana van, ezek Egerben, Nagytályán, Makláron és Ostoroson találhatók, ha jól számoltunk, 38 hektárt tesznek ki ezek a területek. A képviselőnek van egy 2010-es Suzuki Ignis és egy 2020-as Suzuki Vitara a nevén. Megtakarításai is akadnak Sós Tamásnak: két nyugdíjbiztosítás, ezek mellé egyenként 8152 eurót írt be és 2039-es lejárati évet, ezen kívül van egy biztosítása, amely a halála esetén 2 milliót fizet majd, illetve egy 1,6 millió forintos magánnyugdíjpénztári megtakarítása is van, miközben vissza kell fizetnie egy 2,9 millió forintos hitelt. Az önkormányzattól kapott juttatásain felül havi 219 ezer forintot kap, amiért üzletkötőként dolgozik. Őstermelői tevékenysége után átlagban bruttó havi 136 ezret könyvelhet el. A szocialista országgyűlési képviselő, dr. Tóth Bertalan megyei rendezvényeinek koordinálásáért havi 100 ezer forint jut neki, és még a fentiekhez jön kiegészítésképp havonta bruttó 80 ezer 520 forint az egri önkormányzati cég, az EVAT Zrt.-t felügyelő bizottságában végzett munkájáért.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló